Az Országgyűlés és a kormány jelenleg huszonegy alkotmánybírósági határozattal összefüggésben adós jogszabály megalkotásával. A törvényhozás hosszú évek óta nem rendezi többek között a kisebbségek parlamenti képviseletét, a Párizsi Béke­szerződés által előírt kártalanítást és a Csehszlovákiából áttelepítettek kárpótlását.

Alkotmányossági szempontból különösen hiányos a Házszabály, hiszen nyolc éve rendezetlen a frakcióalakítási jog, csaknem hét éve a parlament ülésezési rendje és 2004 nyara óta a vizsgálóbizottságok státusza. Jelenleg tizenegy lejárt határidejű alkotmányos mulasztás van, és ez a restancia az év végéig – jogszabályi rendezés hiányában – további három teljesítetlen jogalkotási feladattal nőhet.

Ma huszonegy olyan – mulasztásban megnyilvánuló alkotmányelle­nességet ki­mondó – alkotmánybírósági határozat van, amelyből folyó jogalkotási kötelezettsé­güknek a felhívott jogalkotók nem tettek eleget. Ezek közül két eset­ben a kormányt, tizenkilenc határozat vonatkozásában pedig az Országgyűlést kötelezték jogalko­tásra. A törvényhozás hosszú évek óta nem rendezi többek között a kisebbségek parlamenti képviseletét, a Párizsi Béke­szerződés által előírt kártalanítást és a Csehszlovákiából áttelepítettek kárpótlását. Alkotmányossági szempontból különö­sen hiányos a Házszabály, hiszen nyolc éve rendezetlen a frakcióalakítási jog, csak­nem hét éve a parlament ülésezési rendje és 2004 nyara óta a vizsgálóbizottságok státusza. Ugyancsak rendezetlen a népszavazások speciális jogorvoslati határidőivel, illetve az Országos Érdekegyeztető Tanács létrehozásával, működésével kapcsolatos szabályozás. Kilenc jogalkotói mulasztás pótlására megállapított határ­idő még nem telt le, il­letve egy esetben a mulasztást csak részben pótolta az Országgyűlés. Össze­sen tize­negy olyan alkotmányos mulasztás van, amelynek ese­tében a jogalkotó az Alkot­mánybíróság által előírt határ­időig még részben sem telje­sítette jogalkotási fe­ladatát. Ez a restancia az év végéig – jogszabályi rendezés hiányában – további há­rom telje­sítetlen jogalkotási feladattal nőhet.
Megjegyezzük: legutóbb a március 2-i hírlevelünkben foglalkoztunk a jogalkotói mulasztásokkal. Akkor a mostani huszoneggyel szemben még „csak” tizenöt olyan alkotmánybírósági határozat volt, amely jogalkotási kötelezettséget állapított meg.