Az elsőfokú bíróságnak újra meg kell vizsgálnia a PKK felvételét a terroristaszervezetek listájára

2007.01.19. Jogi Fórum / Európai Közösségek Bírósága

A fellebbezési eljárás keretében az Európai Közösségek Bírósága részben hatályon kívül helyezi az Elsőfokú Bíróság elfogadhatatlanságot megállapító végzését és a PKK nevében az Elsőfokú Bírósághoz benyújtott keresetet részben elfogadhatónak nyilvánítja.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa 1373. (2001) sz. határozata végrehajtásának keretében az Európai Unió Tanácsa 2002-ben úgy határozott, hogy felveszi a Kurdisztáni Munkáspártot (PKK) a terroristaszervezetek listájára*, ami a pénzeszközeik befagyasztását eredményezte. Osman Öcalan a PKK nevében és Serif Vanly a Kurdisztáni Nemzeti Kongresszus (KNK) nevében keresetet nyújtott be e határozat ellen. Az Elsőfokú Bíróság 2005. február 15-i végzésével e keresetet mint elfogadhatatlant elutasította. Az Elsőfokú Bíróság szerint a KNK-t nem érinti személyében a PKK listára történő felvételéről szóló tanácsi határozat. O. Öcalan pedig nem bizonyította, hogy a PKK-t képviseli, mivel saját nyilatkozatainak megfelelően a PKK már megszűnt. A két felperes e végzés ellen fellebbezést nyújtott be a Bírósághoz.

Jelen ítéletével a Bíróság hatályon kívül helyezi az Elsőfokú Bíróság végzését, amennyiben az mint elfogadhatatlant elutasította az O. Öcalan által a PKK nevében indított keresetet. Az Elsőfokú Bíróság ugyanis tévesen vonta le O. Öcalan nyilatkozataiból azt a következtetést, hogy a PKK már megszűnt, és ezért O. Öcalan azt nem képviselheti.

Azzal kapcsolatban, hogy a PKK indíthat-e megsemmisítés iránti keresetet, a Bíróság megállapítja, hogy nem lehetséges egyidejűleg az, hogy e szervezet továbbra is kellő mértékben fennáll ahhoz, hogy a közösségi jogalkotó által hozott korlátozó intézkedések tárgyát képezze, ugyanakkor nem áll fenn kellő mértékben ahhoz, hogy ezen intézkedéseket vitathassa. Minden egyéb következtetés azt eredményezné, hogy anélkül lehetne felvenni bármely szervezetet a terroristaszervezetek listájára, hogy e felvétel ellen keresetet indíthatna.

A Bíróság megállapítja, hogy O. Öcalan a PKK képviselőjeként jogosan jár el és ügyvédeket is megbízhat a PKK képviseletével.

Az Elsőfokú Bíróságnak ezek után érdemben kell határoznia az O. Öcalan által a PKK nevében benyújtott keresetről az e szervezetet a listán fenntartó 2002. június 17-i határozat ellen irányuló részében. A PKK-nak a listára a 2002. május 2-i határozat általi első felvételét illetően a Bíróság megállapítja, hogy az Elsőfokú Bíróság előtti keresetet nem az előírt határidőn belül nyújtották be.

A Bíróság szerint az Elsőfokú Bíróság joggal utasította el a KNK nevében S. Vanly által benyújtott keresetet. A PKK-t érintő tanácsi határozatot illetően megállapítható, hogy a KNK ugyanolyan helyzetben van, mint a Közösségben bármely más személy, tehát nem teljesíti a megsemmisítés iránti kereset indításának feltételeit. A Bíróság e tekintetben kimondja, hogy nem állapítható meg ellentmondás e feltételek és az Emberi Jogok Európai Egyezménye között.

  • 2002. május 2-i tanácsi határozat (2002/334/EK). A listát a 2002. június 17-i 2002/460/EK határozat frissítette és fenntartotta a PKK nevét ezen a listán.

(C-229/05. P. sz. ügy, PKK és KNK kontra az Európai Unió Tanácsa)

  • kapcsolódó anyagok
EURÓPAI UNIÓ BÍRÓSÁGA