A Magyar Országos Közjegyzői Kamara hétvégi tisztújításán a testület egyhangúlag Dr. Tóth Ádámot választotta elnökévé. A vezetőségben történt változások nem befolyásolják a kamara eddigi szerepvállalását: a közjegyzőség célja ezután is a jogbiztonság elősegítése, szem előtt tartva a jogszabályok társadalmi igényeknek megfelelő ésszerűsítését. Ugyanakkor a MOKK aktívabban kíván részt vállalni a jogalkotási munkában, különös tekintettel az új Ptk. tervezetére, és a jogi hivatások közötti együttműködés erősítésére.

A MOKK tisztségviselőinek megválasztására két fordulóban került sor. Az első fordulót 2007. március 31-én tartották, ekkor választották meg a jelöltek közül az öt területi kamara (Budapesti, Győri, Miskolci, Pécsi és Szegedi Közjegyzői Kamara) elnökeit és elnökségi tagjait. Két kamara élén történt változás: a budapesti kamara új vezetője Dr. Parti Tamás, a MOKK eddigi szóvivője lett; Győrben pedig Dr. Molnár Balázst választották elnökké.

Szintén az első fordulóban került sor a MOKK legfőbb döntéshozó szervének, a Választmány tagjainak megválasztására is. A Választmány kamaránként hat főből, harminc közjegyzőből áll, melynek az öt területi kamara elnöke automatikusan tagjává válik. A kamarák az első fordulóban döntöttek arról is, hogy a területi elnökségi tagok közül mely további öt főt delegálják a Választmányba.

A második fordulóra 2007. április 13-án került sor, ahol a Magyar Országos Közjegyzői Kamara Választmányának 30 tagja titkos szavazással, egyhangúlag választotta a MOKK elnökévé Dr. Tóth Ádámot, aki az előző ciklusban elnökhelyettesi tisztséget töltött be. Az új elnök mandátuma a 2007 és 2010 közötti ciklusra szól.

Dr. Tóth Ádám elmondta: „A közjegyzők célkitűzései a tisztújítás után sem változnak. Számunkra továbbra is a jogbiztonság és az állampolgárok érdeke a legfontosabb. Célunk, hogy a születendő jogszabályok minél hűebben tükrözzék a társadalom változásait. A MOKK aktívabban kíván részt vállalni a jogalkotási munkában, különös tekintettel az új Ptk. tervezetére és a jogi hivatások közötti együttműködés erősítésére. ”

Dr. Kapás Katalin, a leköszönő elnök – aki 2004 és 2007 között töltötte be a MOKK elnöki posztját –, úgy döntött, hogy nem indul a következő ciklusban a pozícióért. A Választmány őt a Magyar Országos Közjegyzői Kamara tiszteletbeli elnökévé választotta. A Kamara elnökhelyettese Dr. Anka Tibor és Dr. Kapási Olga lett.