A kormány megszünteti a Jenei Zoltán távozásával jelenleg betöltetlen rendészeti szakállamtitkári tisztséget, és az SZDSZ javaslatával egyezően létrehozza a rendészeti államtitkári posztot

Név nélkül nyilatkozó szocialista politikusok azt mondták: a tisztségre a szocialista Vadai Ágnes, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának tagja az esélyes. Ha a kormányfő úgy dönt, akkor a rendészetért is felelős Kondorosi Ferenc államtitkár a jövőben csak az igazságügyi területet felügyeli majd. Egyes vélemények szerint a poszt létrehozása jó megoldás lehet az önálló tárca nélküli rendészetnek, de lavinát indíthat el, mert a többi tárcavezető is hasonló igényekkel léphet fel.

Vadai Ágnes mindössze annyit mondott: kérdéseinkkel forduljunk Gyurcsány Ferenc miniszterelnökhöz.

Míg a minisztériumban sok a bizonytalanság, addig az országos rendőrfőkapitány esetében egyre több a konkrétum. Főkapitányi beiktatása alkalmával –ma vagy hétfőn – rendőr altábornaggyá léptetik elő Bencze József pénzügyőr vezérőrnagyot, és június elsejétől a magyar rendőrség első embere lesz. A Teve utcai rendőrpalotából kapott hangulatjelentés szerint az ORFK állománya rezignáltan vette tudomásul, hogy a kormányfő bizalma elfogyott a rendőrtábornokok iránt, és külsőst választott főkapitánynak. Azok körében tapasztalható némi sértődöttség, akiket a sajtó lehetséges főkapitányként emlegetett, és azok a vezetők is “felhúzták az orrukat”, akik önjelöltként pályáztak a tisztségre. Egyikük azt mondta: miután Benczének nem nagyon lehettek feltételei a tisztség elfogadásakor, a rendőrség nem kap több pénzt a szervezet működtetésére, így akármilyen jó szervezőt állítanak az ORFK élére, a gyenge miniszternek tartott Takács Alberttel együtt eleve sikertelenségre ítéltettek.

Ennek ellentmondani látszik, hogy a parlamenti rendészeti bizottságban a rendőrség anyagi helyzetét firtató képviselői kérdésre válaszolva a rendőrfőkapitány-jelölt megjegyezte: a miniszterelnökkel és a rendészetiminiszter-jelölttel folytatott megbeszéléseken ígéretet kapott arra, hogy “nem csak szimbolikus lesz a rendőrség támogatása”.

Más források szerint a rendőrtábornoki kar egy része aggodalommal tekint a jövő elé, mert attól tart, hogy az így is megtépázott tekintélyű szervezetet a határőrséggel történő összevonás után Bencze József nem tudja majd irányítani, mert az ötezer fős vám- és pénzügyőrség munkájának szervezése mindenben eltér az integráció után csaknem negyvenötezresre duzzasztott rendőrség vezetésétől.

Bencze József egyik első feladata lesz, hogy új vezetőt jelöljön a Gergényi Péter eltávolításával megüresedő budapesti főkapitányi tisztségre. A poszt várományosa sajtóinformációk szerint Tóth Gábor, a BRFK bűnügyi helyettese, akit korábban más jelöltetekkel együtt emlegettek, mára azonban több kormánypárti és ellenzéki politikus is a legesélyesebb vezetőként tartja számon. Úgy tudjuk, a fővárosi rendőrség állományának jelentős része ugyancsak bízik Tóthban, és az ő főkapitányi kinevezését tartaná a legjobb megoldásnak.