Bencze József országos rendőrfőkapitány tegnap bejelentette: Tóth Gábort, a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettesét jelölte a fővárosi rendőrség élére, és Papp Károly Fejér megyei főkapitányt javasolta a Rendészeti Biztonsági Szolgálat parancsnokának.

Tóth Gábor, a BRFK vezetőjének eddigi bűnügyi helyettese lesz a fővárosi rendőrség vezetője, Papp Károly Fejér megyei főkapitány pedig a Rendészeti Biztonsági Szolgálat (Rebisz) parancsnoka – jelentette be Bencze József országos rendőrfőkapitány tegnap. Tóth Gáborról azt mondta: közbiztonsági, bűnügyi, jogi ismerete és szakmai felkészültsége alapján alkalmas arra, hogy vezesse a főváros rendőrségét. Mint mondta: mielőtt a jelöltet kinevezik, be kell szerezni a fővárosi önkormányzat városrendészeti bizottságának előzetes véleményét. A Rebisz leendő parancsnokáról azt mondta: a tábornok szakmailag felkészült, gazdag elméleti tudással rendelkezik, a csapaterős rendőri fellépések terén pedig nagy tapasztalata van.

Tóth Gábor elmondta: szakmaiságra, törvényességre és tisztességre alapuló budapesti rendőrséget szeretne.

Pályakép

Tóth Gábor rendőrtábornok tizenhét éve rendőr. 1990-ben került a Budapesti Rendőr-főkapitányság XXI. kerületi rendőrkapitányságának bűnügyi osztályára, ahol nyomozói, majd fővizsgálói beosztásokban dolgozott. 1993-ban a Rendőrtiszti Főiskolán szerzett másoddiplomát, majd 1999-ben az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán jogi doktorrá avatták. 2000 és 2002 között a XXII. kerületi kapitányságot, majd 2002-től a XIV. kerületi kapitányságot vezette. 2003. szeptember 15. óta volt a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese.

Papp Károly pályafutását a határőrségnél kezdte tizenhét éve. 1983-ban a Kossuth Lajos Katonai Főiskolán, majd 1993-ban a Rendőrtiszti Főiskola másoddiplomás képzésén szerzett diplomát. Szombathelyen 1997-ben kapitányságvezető-helyettes lett. 2001. szeptember 1-je óta a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője.

Újabb ügyek várhatók Bencze szerint

Tisztán szolgálok – hirdette Bencze József frissen kinevezett országos rendőrfőkapitány pólóján a felirat, amikor tegnap megjelent a Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezetének budapesti nagygyűlésén. “Lehetnek újabb ügyek, ez nem prejudikáció, hanem tény, hiszen azt rendeltem el, hogy legyen alapos vizsgálat” – jelentette ki a főkapitány. Bencze szerint tapintható az állomány elbizonytalanodása, de a magyar rendőrség nincs morális válságban. “Tudom és hiszem, hogy a rendőrök túlnyomó többsége tisztességesen végzi munkáját” – érvelt a tábornok, és tűrhetetlennek nevezte, hogy a legújabb adatok szerint nőtt, jelenleg 41 százalék azoknak az állampolgároknak az aránya, akik nem működnek együtt a rendőrökkel.