Dr. Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési miniszter előterjesztésére, a Köztársasági Elnök határozata alapján 2007. július 1-től az alábbi települések kapnak városi címet: Baranya megyében Kozármisleny, Békésben Körösladány, Borsod-Abaúj-Zemplénben Alsózsolca, Komárom-Esztergom megyében Ács, Pest megyében Biatorbágy, Maglód és Törökbálint, Szabolcs-Szatmár-Beregben Mándok, Vas megyében pedig Bük.

Idén 19 nagyközségi képviselő-testület kezdeményezte a várossá nyilvánítást az önkormányzati és területfejlesztési miniszternél a január 31-i határidőig. A miniszter a kezdeményezések értékelésére a településtudomány, a közgazdaságtan, a közigazgatás- és műszaki tudományok, az országos önkormányzati érdek-képviseleti szervezetek, a KSH képviselőjéből és más szakemberekből álló bizottságot kért fel. Ezt követően május végén megtette javaslatát a köztársasági elnöknek, hogy mely települések váljanak idén júliustól hazánk legfiatalabb városaivá. A miniszter figyelembe vette az előterjesztéséhez a bizottság javaslatait és a pályázatok apparátus által készített szakmai elemzését, értékelését is.

A köztársasági elnöknek a szabályozás szerint június végéig kellett meghoznia döntését, melyet Magyar Közlönyben is közzé tesz, határozata pedig – a miniszteri ellenjegyzést követően – július 1-jén lép hatályba. Ettől a naptól viselhetik városi címüket a települések.

Az Ötv. úgy fogalmaz, hogy a nagyközségi önkormányzat a várossá nyilvánítást akkor kezdeményezheti, ha „a városi cím használatát fejlettsége, térségi szerepe indokolja”. Ugyanakkor a részletes szempontok között nagy súllyal merül fel a kiegyensúlyozott gazdálkodás, a teljes közműhálózati kiépítettség, az alacsony munkanélküliségi ráta, a teljes alapellátó intézményrendszer, a működő kulturális és sportélet, a fejlett civil társadalom és a településfejlesztési, vagy nem utolsó sorban a városi megjelenés igénye is.

Az idén városi címet elnyert településekkel 298-ra emelkedik a magyarországi városok száma.