Bevezethetetlen az értékalapú ingatlanadó az ingatlanszakma szerint úgy, ahogy az a koalíciós megállapodásban szerepel. Borsi László, az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal volt elnöke szerint előbb néhány év alatt egy országos ingatlankatasztert kellene létrehozni, az átmeneti időszakban pedig csak az alapterület alapján szabadna adóztatni az ingatlantulajdonosokat.

Ma az ingatlanok értékére az illetékhivatali, földhivatali adatokból, és az újépítésű lakások önkormányzatok által megadott négyzetméter árából lehet következtetni. Nincs viszont adat a régebbi építésű lakások értékéről. Emiatt tartja bevezethetetlennek az értékalapú ingatlanadót a szakma. Az országban található mintegy 7 millió ingatlan felmérése legalább 3 évbe, és 4-5 milliárd forintba kerülne, de szükség lenne rá – állítja az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal volt elnöke.

Számításaink szerint, ha most csak a lakásokról beszélünk, akkor 4,2 millió lakás van Magyarországon, és ha a kormány elvár egy bizonyosfajta bevételt, ami 60-80 milliárd környékén van, akkor ennek a terhe átlagosan 20 ezer forint lenne lakásonként, ami azt gondolom, hogy nagyon nehezen viselhető el bizonyos réteg számára, és ez a réteg elég nagy mondta Borsi László az Ingatlan Parlament elnöke.

A felmérés elkészültéig az Ingatlan Parlament az ingatlanok alapterülete szerint adóztatna, erre tesz javaslatot Borsi László a pénzügymniniszternek pénteki találkozójukon. Az ingatlanértékbecslők inkább a kormány terveire számítanak. Veres János ugyanis korábban azt mondta: nem érné meg az összes ingatlant felbecsültetni, mert annak költségei nem állnának arányban az adóból befolyó összeggel. Ez esetben viszont perek sorozatára számíthat a kormány- állítják a szakemeberek.

Szakemeberek szerint ami biztos, hogy az új adónem gondot fog okozni az irodapiacon. A nagy területű és értékes irodaépületeket ugyanis a cégek nagyrészt bérlik. A már meglévő szerződéseknél pedig borítékolható a jogvita arról, hogy a bérlő, vagy a bérbeadó viselje-e majd a sok esetben borsos ingatlanadót.