A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) az Országgyűlés eseti bizottságának jóváhagyásával honlapján nyilvános konzultációra bocsátotta a digitális átállást megalapozó, országos földfelszíni televízió (DVB-T) és rádió (T-DAB) műsorszóró pályázatok kiírási dokumentációját.

A digitális átállás célja a nemzeti kincset jelentő frekvenciakészletnek a jelenleginél hatékonyabb felhasználása, a médiapluralizmus növelése, a fenntartható és hatékony piaci verseny megteremtése a digitális műsorterjesztésben, a fogyasztói tájékozottság és tudatosság növelése, valamint a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok digitális szolgáltatásokhoz való hozzáférésének elősegítése.

A műsorterjesztés és a digitális átállás szabályairól szóló 2007-es LXXIV törvény szerint az NHH-nak a végleges pályázatokat a konzultációt követően, legkésőbb október 31-ig kell megjelentetnie. A pályázatok eredményhirdetése 2008 elején várható és a digitális földfelszíni műsorszórás már jövőre beindulhat Magyarországon.

A törvény alapján a pályázatok nyertesei 12 évre szóló, egyszer 5 évvel meghosszabbítható üzemeltetési jogosultságot nyerhetnek majd el. Az NHH két pályázatot ír majd ki, az egyik pályázat öt digitális televízió műsorszóró hálózat (multiplex) üzemeltetési jogosultságának megszerzésére, a másik pedig egy a VHF sávban működő digitális rádió műsorszóró hálózat üzemeltetési jogosultságára vonatkozik.

A földfelszíni digitális műsorszórás beindítása

A konzultációra bocsátott pályázati kiírás szerint a földfelszíni televíziós műsorszórásnak három multiplexen 2008-ban kell beindulnia, és e három multiplex közül a másodikon a nyertes pályázó mobil-TV (DVB-H*) szolgáltatást is nyújthat. A rádiós multiplexen szintén jövőre kell megkezdeni a műsorszórást. A pályáztatásra kerülő további két televíziós multiplexen a műsorszórás a jelenlegi analóg földfelszíni országos műsorszórás leállítása után indulhat be. Az Európai Unióban – és így Magyarországon is – a földfelszíni analóg műsorszórást legkésőbb 2011. december 31-én a digitálisnak kell felváltania.

A televíziós multiplexeknek a hálózatok teljes kiépítése után a lakosság 94 százalékát, a rádiósnak pedig a lakosság 85 százalékát kell elérnie.

A 2006-ban Genfben 101 ország részvételével megtartott Körzeti Rádiótávközlési Értekezlet eredményeként Magyarországnak a digitális átállás során összesen 8 televíziós és 3 rádiós multiplex áll rendelkezésére. A mostani pályázat után fennmaradó 3 televíziós és 2 rádiós multiplex hasznosításáról a későbbiek során születik döntés.

Résztvevők – kizárások

A pályázaton a gazdasági és műszaki feltételeknek megfelelő természetes vagy jogi személyek, jogi személyiség nélküli gazdasági társaságok vagy egyéb szervezetek vehetnek részt. A műszaki alkalmasság feltétele, hogy a pályázó, vagy alvállalkozója minimum 5 év tapasztalattal rendelkezzen a rádió távközlési hálózatok kiépítésében és üzemeltetésében.

  • A televíziós pályázaton nem vehet részt – önállóan vagy konzorcium tagjaként – olyan vállalkozás, vagy a vállalkozással irányítási viszonyban álló vállalkozás, amely a) előfizetőinek összesített száma a televíziós műsorterjesztési piacokon a digitális televízió műsorszóró hálózattal végzett műsorterjesztés kivételével meghaladja a háromszázezret, b) az 1996. évi rádiózásról és televíziózásról szóló (Rttv.) törvény hatálya alá tartozó, elsősorban a Magyar Köztársaság területére irányuló műsorszolgáltatást végez.
  • A rádiós pályázaton nem vehet részt országos rádió műsorszolgáltató, vagy azzal irányítási viszonyban álló vállalkozás, kivéve az Rttv. szerinti országos közszolgálati rádió műsorszolgáltatót, valamint országos rádió közműsorszolgáltatót.

Pályázati díj

A konzultációs dokumentáció szerint a pályázó ajánlatot tehet az egyszeri és az árbevétel alapú pályázati díj mértékére is. A televíziós műsorszóró pályázaton az egyszeri díj minimálisan 300 millió Ft, az árbevétel alapú pályázati díj pedig legalább az éves árbevétel 3 százaléka. A rádiós pályázaton az egyszeri díj minimálisan 50 millió Ft, az árbevétel alapú pályázati díj pedig legalább az éves árbevétel 0,5 százaléka.

Értékelési szempontok

Televíziós pályázat:

  • új földfelszíni műsorterjesztésű általános tematikájú, szabad hozzáférésű műsorszolgáltató elérhetővé tétele;
  • a közszolgálati műsorszolgáltatók műsorterjesztési díjaira vonatkozó vállalások;
  • interaktív kiegészítő digitális szolgáltatások bevezetésére vonatkozó vállalás;
  • műsorszóró hálózat, illetve a műsorszóró adó kiépítésének megkívánt üteménél kedvezőbb vállalás;
  • a tervezett lakossági elérésére vonatkozó megkívánt ütemnél kedvezőbb vállalás;
  • a digitális vevődekóderek interaktív szolgáltatások igénybevételére való alkalmasságára tett vállalás;
  • a felhasználók és előfizetők tájékoztatásában, valamint digitális vevődekóder esetleges kedvezményes és támogatott forgalomba hozatalára vonatkozó a kiírásban megkívántnál kedvezőbb vállalások;
  • az érintett országos analóg földfelszíni televíziós sugárzás előrehozott lekapcsolásában való közreműködésre vonatkozó a kiírásban megkívántnál kedvezőbb vállalások;
  • az egyszeri és éves árbevétel alapú pályázati díjakra tett vállalás.

Rádiós pályázat:

  • az országos közműsorszolgáltató rádiók műsorainak kínálatban való elhelyezése;
  • a közszolgálati műsorszolgáltatók műsorterjesztési díjaira vonatkozó vállalások;
  • műsorszóró hálózat, illetve a műsorszóró adó kiépítésének megkívánt üteménél kedvezőbb vállalás;
  • a tervezett lakossági elérésére vonatkozó megkívánt ütemnél kedvezőbb vállalás;
  • az egyszeri és éves árbevétel alapú pályázati díjakra tett vállalás;
  • a fejlettebb kódolási eljárásokon alapuló rendszert megvalósítása.

Jelenlegi és a közeli jövőben várható televízió „vételi” helyzet

Az NHH júniusi lakossági felmérése szerint jelenleg a magyarországi háztartások
99 százaléka rendelkezik televízióval, a háztartások fele legalább kettővel. A háztartások 23%-a kizárólag (analóg) földfelszíni vétellel rendelkezik (ezt a technológiát összességében 31% használja).

2007 tavaszán a háztartások 61,3 százaléka kábeltelevízió előfizető volt, és az elmúlt évben jelentős növekedés után már mintegy 450 ezer háztartásban volt előfizetéses műholdas szolgáltatás. Az elmúlt években az egyedi parabolás, illetve a legfeljebb tető- vagy szobaantennás háztartások száma erőteljesen csökkent. Ezeket a platformokat 60, illetve 180 ezer háztartás hagyta el az elmúlt 2 évben – de még így is közel 1 millió magyarországi háztartásban csak ezeken módokon lehet „venni” a tévéműsorokat.

Összességében a digitális átállás növeli majd a versenyt a televíziós piacon a platformok között, így hozzájárulhat az árak csökkenéséhez, a szolgáltatások minőségének javításához, a választék növeléséhez, valamint új digitális szolgáltatások elterjedéséhez.

Rövidítések:

DVB-T: Digital Video Broadcasting – Terrestrial
T-DAB: Terrestrial Digital Audio Broadcasting
DVB-H: Digital Video Broadcasting – Handheld