15 éves a Vám- és Pénzügyőrség önálló nyomozó szolgálata

2007.09. 3. VPOP

Kettős jubileumot ünnepel 2007-ben a Vám- és Pénzügyőrség, mivel ebben az esztendőben emlékezik meg fennállásának 140. évfordulójáról, ugyanakkor 15 évvel ezelőtt, 1992-ben kezdődött meg az önálló pénzügyőr nyomozói szervezet kialakítása.

A Vám- és Pénzügyőrség 1867-es megalakulásakor az akkori pénzügyminiszter, gróf. Lónyay Menyhért már a testület feladataként határozta meg a csempészet és a pénzügyi törvények áthágásának megakadályozását, az adó- vagy illetékfizetés alól kibúvók felderítését.

1867-től 1992-ig a nyomozati feladatokat a vámhivatalok kötelékében látták el a pénzügyőr nyomozók, nem rendelkeztek önálló szervezettel. Ez a felépítés 1992. szeptember 1-jén változott meg, amikor 7 megyében, a megyeszékhelyeken működő vámhivataloktól különállóan létrejöttek az első önálló vidéki nyomozó hivatalok.

A feladatok bővülésére jellemző, hogy a Vám- és Pénzügyőrség nyomozói 1974. január 1-jén még csak három bűncselekmény nyomozására kaptak jogszabályi felhatalmazást, ma pedig - újra megkapva a pénzügyi bűncselekmények nyomozásában a hatáskört - már 28 bűncselekmény nyomozása tartozik a feladataik közé.

A feladatok bővülése a bűnüldözői létszám növelését is szükségessé tette, jelenleg közel 1000 fővel működik a Vám- és Pénzügyőrség nyomozó szolgálata.

Eredményeik közül kiemelendő az elmúlt 15 évben lefoglalt több mint 8.500 kilogramm kábítószer és a több millió szál illegális cigaretta lefoglalása.

  • kapcsolódó anyagok
VÁM
VPOP