Bér- és illetményemelést szeretnének elérni a bírák

2007.09.19. HírTV

Bér- és illetményemelést szeretnének elérni a bírák, az országos egyesületük szerint ugyanis idén az állami alkalmazottak közül ők szenvedik el a legnagyobb veszteséget a megszorító intézkedések miatt.

A Magyar Bírói Egyesület Országos Elnöksége szerint a bírák jövedelme idén a tavalyihoz képest - a megszorító intézkedések, az infláció és a béremelés elmaradása miatt - átlagosan 15 százalékkal lesz kevesebb. Lesznek azonban olyanok is, akik bérének reálértéke 20 százalékot esik vissza - olvasható közleményükben.

Az egyesület éppen ezért elengedhetetlennek tartja, hogy a 2008. évi központi költségvetésben a kormány javaslatára tíz százalékkal emeljék a bírák alapbérét és öt százalékkal az illetmények szorzószámát. Azt is követelik, hogy a jövőben ne csak tíz fizetési fokozat legyen, ezek alapján ugyanis a fizetések 55 éves kor után már nem emelkednek.

A bírák közleményükben azt is jelzik, hogy súlyos sérelemként értékelik az öregségi nyugdíjat is. Megfogalmazásuk szerint a "négy évtizedes, óriási pszichikai megterhelést jelentő munkaviszony alapján" legjobb esetben is az utolsó reálbérük 50 százalékát kapják nyugdíjasként.

  • kapcsolódó anyagok
BÍRÓSÁG