Az Észak-alföldi régióban, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében az idén közel 2,5 milliárd forint támogatással segítette a leghátrányosabb helyzetű kistérségek településeinek felzárkóztatását a regionális fejlesztési tanács; az első támogatott beruházás, egy belterületi útépítés Tiborszálláson már meg is valósult – közölte a szervezet ügynökségének csoportvezetője az MTI-vel.

A fejlesztési tanács 130 önkormányzat közel 3,2 milliárd forint értékű beruházását kétmilliárd 420 millió forinttal támogatta a központi költségvetésből kapott keretéből – mondta Balázsy Eszter.

Hozzátette: a támogatással a beruházások megkezdésétől számított két éven belül, legkésőbb 2008. június 30-ig kell elszámolniuk az önkormányzatoknak.

A tájékoztatás szerint a legtöbb pénzt 35 település út, járda, kerékpár- és összekötőút építésére kapta.

Huszonhárom önkormányzat a szociális intézményét fejlesztheti, eszközöket is beszerezhet, így például gépkocsit a falugondnoki feladatok ellátásához.

Az egészségügyi létesítmények, házi- és fogorvosi rendelők húsz településen újulhatnak meg.

Tizenhat helyen az iskolát modernizálják a támogatással, míg kilenc községben óvodát építenek, vagy korszerűsítenek, egy településen pedig bölcsődét.

Átépítenek négy művelődési házat, négy szintén közcélú létesítményt, két internetes teleházat és egy faluházat.

A belvíz-elvezető rendszert négy település építheti ki, s négy helyen korszerű sportlétesítmény is készülhet.

Egy-egy település ifjúsági ház és ravatalozó építéséhez, illetve ivóvíz- és szennyvízhálózat bővítéséhez, szelektív hulladékgyűjtés bevezetéséhez, valamint kisvállalkozók termelői infrastruktúrájának kialakításához kapott pénzt az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Tanácstól.