Újabb fejezet nyílt az európai energiaszabályozásban

2007.09.27. Jogi Fórum / JG

Az Európai Bizottság múlt héten nyilvánosságra hozta terveit az energiapiac további liberalizációjáról, ami nyilvánvalóvá tette, hogy a versenyképesség fokozása csak további jogfejlesztő tevékenységgel valósítható meg.

Szabályozástörténet

Az Európai Unió 2004-ben és 2007-ben hozott irányelveinek hatályba lépésével elvileg megvalósultak az európai energiaipari privatizáció feltételei, de a mindennapi életben még a nyugati országok fogyasztói is keveset érzékelnek mindebből. Az Európai Bizottság most újabb jogszabály-kezdeményezésekkel igyekszik megtörni az energiaóriások piaci hegemóniáját.

Az európai közös piac 1992-es létrehozása az energiapiacot még nem érintette. A kérdés azonban azóta is folyamatosan napirenden van, mert a tagállamok a gazdasági versenyképesség szempontjából döntő fontosságot tulajdonítottak neki. Az első ilyen tárgyú irányelvek 1996-ban és 1998-ban születtek, amivel megtörténtek az első lépések az áram- és a gázpiac fokozatos liberalizálása felé. Az irányelvek átvétele az akkori tagállamokban 2000-re lezárult, de a Bizottságnak a közös energiapiac megteremtéséről szóló közleménye már előrevetítette, hogy a terület további szabályozásra szorul.

A második lépésben kiadott gáz- és árampiaci liberalizációról szóló irányelvek 2003. júniusában kerültek elfogadásra azzal a célkitűzéssel, hogy azokat teljes körűen megnyissák a magán és közületi fogyasztók előtt. A tagállamoknak 2004 júliusáig úgy kellett nemzeti jogukba implementálniuk az irányelveket, hogy az ipari fogyasztók attól az időponttól, a háztartások pedig 2007. júliusától szabadon választhassák meg energiaszolgáltatóikat.

A piacok szabályozását a Bizottság egy több elemből álló modell segítségével képzelte el. Ennek keretében a tagállami hálózatokat működtetését függetleníteni kellett a termelőktől, annak érdekében, hogy ne legyenek előnyösebb csatlakozási lehetőségekkel bíró piaci szereplők. Hasonlóképpen, minden rendszerhasználóra érvényes, azonos átviteli díjtételeket kellett megállapítani. A közérdekre való hivatkozással biztonsági, környezetvédelmi, stb. szempontokat szem előtt tartó minimumszabályok is kidolgozásra kerültek és minden tagállamban előírták egy független piaci szabályozó hatóság működését. Ezen túl a Bizottság is minden évben jelentést készít a tagállami intézkedések hatékonyságáról és a piaci folyamatok alakulásáról. A 2003-as irányelvek lefektették továbbá a határokon átnyúló villamosenergia-kereskedelemre érvényes szabályokat.

Újabb kihívások: a harmadik liberalizációs jogszabálycsomag

A négy évvel ezelőtt elindított folyamat végéhez közeledve azonban a Bizottság felismerte a piacon alkalmazandó szabályok elégtelenségét a kitűzött célok megvalósítására. A Neelie Kroes versenyjogi biztos folyamatosan hangoztatja, hogy a nemzeti piacokon ma is szinte kizárólag a korábban monopolhelyzetben lévő vállalatok élnek tovább. A piacokon gyakori a vertikális kizárás, azaz a termelés, az átvitel és az elosztás számos esetben egy kézben összpontosul, ráadásul a piacok továbbra is a tagállami határok szerint szerveződnek. A fentieken túl például problémás még az adott cégek átláthatósága, árképzése és a versenytársakkal való kedvezőtlen bánásmódjuk.

Az energiapiacon továbbra is fennálló hegemóniák megtörése érdekében Kroes biztos év ez év elején felhívta a figyelmet arra, hogy újabb piacszabályozó eszközökre van szükség . Az ennek kapcsán megindult vitafolyamatban aztán két markánsabb álláspont bontakozott ki.

A Bizottság által a múlt héten körvonalazott harmadik liberalizációs csomagja mindkét alternatívát tartalmazza. A Bizottság alapvetően azon a véleményen van, hogy a termelési és elosztási funkciók szétválasztásával a korábban a mind a termelési mind az elosztási feladatokat ellátó cégek maguk is érdekeltté tehetők az új szereplők piacra jutásának megteremtésében. Ennek módja, hogy ezeknek a piaci szereplőknek akár részlegesen is elég lenne megszabadulni a kevésbé preferált üzletágból oly módon, hogy a többségi tulajdont versenytársaiknak értékesítik és ők is jogosulttá válnak arra, hogy más társaságokban (versenytársaikban) részesedést szerezzenek. Nem kell tehát teljesen lemondani valamelyik szegmensből, elég az is, ha az abban érdekelt kapcsolt vállalkozásban nem áll fenn minősített befolyást biztosító tulajdoni hányad.

Ezt a bizottsági kezdeményezést azonban (Németország és Franciaország vezetésével) számtalan tagállam ellenezi, mondván, hogy ez a koncepció csak egy (és valószínűleg nem is a leghatékonyabb) abból a számtalan egyéb lehetőségből, amely a verseny fokozásához vezethetne. Javaslatukra a Bizottság kidolgozott egy második, alternatív lehetőséget, ami szerint egy független rendszerszolgáltató lenne a megoldás a piaci konglomerátumok feldarabolására. Ennek alapján az energia-termelő és -elosztó cégek megtarthatnák a tulajdonukban álló eszközöket, de ezek működtetését egy, a tagállami kormányok által kijelölt független szerv kezébe adnák. Ez a szerv aztán díjat szedne az eszközök igénybe vétele után és egy tíz éves terv keretében határozná meg az energiaipari cégeket terhelő szolgáltatási követelményeket. A Bizottság szerint azonban ez a koncepció azonban túl drága lenne és a kelleténél nagyobb állami befolyásra adna lehetőséget.

A Bizottság javaslata a fentiek tekintetében egy közös nevezőt is tartalmaz. Brüsszel szerint ugyanis a problémák alapvető forrása az, hogy a tagállami felügyeleti szervek korántsem rendelkeznek azonos hatáskörökkel. Ennek egységesítése érdekében szükséges a nemzeti hatósági jogosítványok egységesítése és valódi preventív erővel bíró bírságolási jogkör kialakítása. Ezek munkáját a Bizottság elképzelései szerint egy európai szuperhatóság felügyelné. Egy ilyen, az egész kontinensen egységes megközelítést alkalmazó felügyeleti rendszer nagymértékben elősegítheti az eszközök hatékonyabb kihasználását, a versenytársak közti együttműködést (például az energiaellátás folyamatossága és biztonsága érdekében), és a piacot is átláthatóbbá tenné.

  • kapcsolódó anyagok
EURÓPAI BIZOTTSÁG
ENERGETIKA