Az önkormányzati tulajdonú Pécsi Közlekedési Zrt. 632 millió forintot köteles fizetni az adóhivatalnak, miután a Baranya Megyei Bíróság szerdán hozott jogerős határozatában kimondta: a cég két éven keresztül jogszerűtlenül igényelt fogyasztói árkiegészítést az államtól a pécsi iskolások kedvezményes helyi járatú buszbérletei után.

Az adóhivatal szerint a közlekedési társaság jogtalanul vette igénybe minden általános iskolás után a fogyasztói árkiegészítést 2003-ban és 2004-ben, mert nem minden általános iskolás használta az önkormányzat által vásárolt bérletet. Az adóhivatal azt is kifogásolta, hogy a közlekedési társaságnál nem vizsgálták a gyerekek szociális-anyagi helyzetét és a rászorultságát.

A bíróság a közigazgatási perben szerdán elutasította a felperes közlekedési társaságnak az összeg megfizetésére vonatkozó adóhivatali végzés ellen benyújtott keresetét.

A döntés értelmében a helyi járatú autóbusz-közlekedést biztosító vállalat tizenöt napon belül köteles megfizetni a mintegy 632 millió forintot. Az ítélet ellen hatvan napon belül felülvizsgálati kérelemmel élhet, de annak benyújtása nem halasztó hatályú a határozat végrehajtása szempontjából.

Tasnádi Péter, Pécs szocialista polgármestere az ítélet hírére újságíróknak úgy reagált: minden lehetséges jogi lépést megtesznek, hogy bizonyítsák igazukat, a cég a támogatásokat ugyanis a tanulók utazásaihoz használta fel.

A közlekedési vállalat vezetője már csütörtökön tárgyalást kezdeményez az APEH vezetőivel, hogy részletfizetési kedvezményt kérjen az összeg visszafizetéséhez – tette hozzá.

A politikus hangsúlyozta, a helyzet megoldása érdekében konzultálni fognak Győr vezetőivel, ahol a közelmúltban hasonló probléma merült fel. Bárhogy is alakul a helyzet, a jövőben is biztosítani kívánják a közszolgáltatást jelentő helyi járatú autóbusz-közlekedés zavartalanságát – mondta.

Révész Mária, a pécsi önkormányzat Fidesz-KDNP frakciójának vezetője szerint a fogyasztói árkiegészítés jogosulatlan igénybevétele és az ennek következtében keletkező fizetési kötelezettség a korábbi városvezetés előkészítetlen, átgondolatlan, felelőtlenül meghozott döntéseinek következménye.

Az összeg a Pécsi Közlekedési Zrt. éves költségvetésének mintegy húsz százaléka, visszafizetésével veszélybe kerül a társaság zavartalan működése. Nem tudni, a város, mint tulajdonos, milyen módon kíván helyt állni kötelezettségeiért a jelenlegi, megoldhatatlannak tűnő nehézségekkel küzdő költségvetés keretei között – fogalmazott a politikus.