A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) tovább folytatja a légitársaságok körében tavaly megkezdett, piactisztítási céllal indított vizsgálatsorozatát. Ennek keretében legutóbb a British Airways Plc. egyes reklámjait találta a fogyasztók megtévesztésére alkalmasnak a versenyhatóság. A jogsértés miatt a légitársaságnak 5 millió forint bírságot kell fizetnie.

A GVH ezév áprilisában indított vizsgálatot az angol légitársaságnál, mivel azt gyanította, hogy az egyes hirdetéseiben megtéveszti a fogyasztókat. Az eljárás során kiderült, hogy a British Airways (BA) 2006. április-májusban a London és 2006. szeptemberében, illetve 2007. januárjában a Dream Flights nevű promóciói során a rádiós reklámjaiban elmulasztotta felhívni a figyelmet arra, hogy a feltüntetett jegyárak nem tartalmazzák a járulékos díjakat és költségeket.

Az óriásplakátokon ugyanakkor a fogyasztók számára nem adott megfelelő tájékoztatást a jegyárakra vonatkozóan.

A GVH szerint a repülőjegyek ára több elemből áll. Ezek közül csak az egyik, hogy az adott légitársaság milyen árat számol fel ügyfelének, hiszen a fogyasztó a szolgáltatást csak akkor veheti igénybe, ha a járulékos költségekkel együtt összeálló, teljes vételárat kifizeti. Ezen lényeges tulajdonságról megfelelően kell tájékoztatni a fogyasztókat.

A bírság összegének megállapításakor a GVH tekintettel volt arra, hogy az óriásplakátokon szerepelt a figyelemfelhívás, csakhogy annak észlelhetősége korlátozott volt. Enyhítő körülmény volt, hogy az árakkal kapcsolatos feltételekről a fogyasztók a vásárlás időpontjáig teljes körűen tájékozódhattak, illetve hogy a Dream Flights kampányok csak rövid ideig tartottak.

A diszkont légitársaságok megjelenése jelentősen átalakította a légiközlekedés piacát, kiélezve a versenyt, amely a fogyasztók számára kedvező, a korábbiaknál számottevően alacsonyabb árakat eredményezett.

Az éleződő versenyhelyzetben a piaci szereplők különböző, főképpen az árakra vonatkozó marketing kommunikációs eszközökkel élnek, amelyek esetenként a ténylegesen fizetendő teljes (bruttó) árat, gyakrabban azonban az illetékek és adók nélküli, ún. nettó árat helyezik a reklámüzeneteik központjába.

A fogyasztó nem mindig tud eligazodni a bruttó és nettó árak e kavalkádjában, és emiatt egyes légitársaságok közlései olykor alkalmasak a fogyasztó megtévesztésére. A GVH ezért döntött úgy, hogy piactisztítási célból vizsgálatsorozatot indít a megtévesztő árközléseket közzétevő légitársaságokkal szemben.

Eddig a Sky Europe (Vj-74/2006), a Malév (Vj-147/2006), a SmartWings (Vj-25/2007), a WizzAir (Vj-4/2007), valamint a KLM (Vj-43/2007) légitársaságokkal kapcsolatos vizsgálatok zárultak le. Az öt ügyben összesen 104 millió forint bírság kiszabására kerül sor.