Helybenhagyta a Bács-Kiskun Megyei Bíróság ítéletének a büntetési tételre vonatkozó részét a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntető tanácsa abban az ügyben, amelyben egy kiskunfélegyházi asszonyt, P. M.-nét I. fokon emberölés bűntette miatt 5 év szabadságvesztésre ítéltek.

Úgy döntött viszont a táblabíróság, hogy az I. fokú ítéletben foglaltakkal ellentétben ezt a büntetést a vádlottnak nem fogházban, hanem börtönben kell letöltenie. Az ítélet jogerős, ellene fellebbezésnek helye nincs.

A korábban már többször is büntetett, foglalkozás nélküli vádlott 1982-ben nyolc hónapig élt élettársi kapcsolatban a sértettel, A. P. Gy.-val, majd ezt követően eseti kapcsolatuk volt. Gyermekeik édesanyjukkal éltek egy lakásban Kiskunfélegyházán. A szintén többször büntetett sértett kb. havonta látogatta a vádlottat és gyerekeiket. A rendszeresen italozó vádlott látogatásai során folyamatosan jelezte, hogy szexuális kapcsolatot kíván volt élettársával, és vissza akar térni az ugyancsak gyakran italozó vádlotthoz, de ezt a közeledést az asszony mindig elhárította.

2006. szeptember 12-én a sértett megjelent a vádlott lakásán, és szóba hozta, hogy költözzenek újra össze, de a vádlott közölte, ő ezt nem akarja. Ezt követően mindketten együtt italoztak, nem egyszer megfordultak egy közeli kocsmában is. Korábban az idegi problémákkal küzdő vádlott nyugtatót vett be.

Délután fél 5 óra körül tértek vissza, immár közepesen ittas állapotban a vádlott lakására, ahol csak ketten tartózkodtak. A férfi ekkor le akart feküdni a vádlottal, de az visszautasította a közeledést. Ezt követően a sértett a vádlottra támadt, ütötte, rugdalta, ahol érte. A vádlott és a sértett szidták egymást, a sértett segítségért is kiáltott. Úgy háromnegyed órás dulakodás után a vádlott kiszaladt a lakásból, és leült a ház bejárata előtt, majd visszatérve a lakásába, felszólította a sértettet, hogy távozzon.

Ekkor a férfi ismét ütni kezdte a vádlottat, az ágyra lökte, és megpróbálta levetkőztetni az asszonyt. A vádlott lelökte magáról a sértettet, kirohant a konyhába, egy konyhakést vett magához, és visszatérve a szobába előbb a sértett karjába, majd mellkasába szúrt. Ezután a közeli kocsmába rohant, és arra kérte a felszolgálókat, hogy hívjanak mentőt, mert megszúrta volt élettársát. De ők ezt nem tették meg, mivel a helyiségben nem volt telefon.

A vádlott visszatért az otthonába, egy kályha mögé tette a konyhakést, majd ismét elment a lakásából, s újra összetalálkozott az egyik felszolgálóval, akit arra kért, hogy hívjon segítséget. Ezt követően már telefonáltak mentőért. A sértett még saját lábán ment le a mentőautóhoz, ami a helyi kórházba szállította. Itt a sértettet kivizsgálták, s közölték vele, hogy várakozzák, mert a rendőrség meg akarja hallgatni. A sértett azonban önkényesen kiment a kórházból, majd a főbejárat előtt eszméletét veszítve összeesett. Mire bevitték az ambulanciára, már a klinikai halál állapotában volt, s aznap este meghalt.

A vizsgálat során megállapították, hogy a sértett kórházi ellátása mindvégig a szakma szabályai szerint történt, a halálhoz vezető tüdősérülést, erre utaló jel hiányában, nem diagnosztizálhatták. A kórlefolyás nem volt szokványos, valószínűsíthetően az önkényes eltávozás során a mozgás és esetleges heveny köhögés válthatta ki a hirtelen mellűri vérzést, ami – többek között – a halálához vezetett – olvasható az I. fokon eljáró bíróság ítéletében.

A vádlottat még azon az éjjelen előállította a rendőrség.

Emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek a Bács-Kiskun Megyei Bíróság 2007. július 10-én P. M.-né (1963 – kiskunfélegyházi lakos) vádlottat, s ezért őt 5 év fogházra ítélte, és 4 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Az ítélet ellen az ügyész súlyosbításért, a vádlott és védője enyhítés érdekében nyújtott be fellebbezést, így került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára.