Bővül az ingyenes jogsegélyszolgálatban részt vevők köre január 1-jével, s a rászorulók perbeli képviselete is lehetővé válik. Az igazságügyi hivatalokban a törvényi változtatások következtében elérhető új szolgáltatásokról Bárándy Gegely és Halmai Gáborné szocialista országgyűlési képviselők tartottak sajtótájékoztatót kedden (november 20.) Budapesten.

“Ez az egyik legszociáldemokratább jogintézmény (a jogsegélyszolgálat)” – hangoztatta Bárándy Gergely, aki szerint a cél az, hogy a jog előtti egyenlőség ne csak elméletben, hanem a gyakorlatban is megvalósuljon a jogi segítségnyújtás bővülésével.

A hétfőn, az országgyűlésben elfogadott MSZP-s módosító javaslatok között említette: az állami gondoskodásból kikerülő fiatalok segítséget kaphatnak a lakhatásuk megteremtéséhez szükséges szerződések megszerkesztéséhez. Eszerint az ügyvédek az okiratot díjmentesen elkészítik, hogy a fiatalok vagyona, lakása ne juthasson a lakásmaffia kezére, és ne kerüljenek utcára.

A változtatás fontos elemének mondta, hogy a rászorulók már nemcsak az okiratszerkesztésben kaphatnak segítséget, hanem a bíróság előtti perekben is képviselhetik őket.

Kitért arra is, hogy a jövő évtől már azok is igénybe vehetik a jogi szolgáltatásokat, akiknek az élettársa a rászoruló.

Halmai Gáborné, a szociális terület szakpolitikusa arra hívta fel a figyelmet, hogy egyre többen élnek a jogsegély intézményes lehetőségével. Míg az első évben, 2004-ben még csak 14,5 ezren, addig tavaly már közel 44 ezren vették igénybe a nép ügyvédje szolgáltatást.

Elmondta, januártól a nyugdíjminimum 150 százalékára (40.695 forintra) emelték azt az egy főre eső havi jövedelemhatárt, ami alatt már az egyedülállók is jogosultak az ingyenes szolgáltatásra.

Az igazságügyi hivatal valamennyi megyében elérhető, az intézményhálózat központja a 06-1-460-4700-es számon érhető el.