Hamisítás elleni nemzeti testületet hoz létre február 1-től a kormány a feketegazdaság elleni hatékonyabb fellépés, valamint a szellemi tulajdonnal kapcsolatos jogsértések visszaszorítása érdekében – tudta meg az MTI kedden.

A távirati iroda értesülései szerint a testület vezetője Kondorosi Ferenc, az “Új rend” program végrehajtásáért felelős kormánybiztos lesz. A bizottságban képviselteti magát a gazdasági, az egészségügyi, az oktatási, a földművelésügyi, a szociális és munkaügyi, illetve a pénzügyi tárca, valamint a Vám- és Pénzügyőrség, az Országos Rendőr-főkapitányság és a Nemzeti Fejlesztési Hivatal. A testület ülésein állandó meghívott lesz a legfőbb ügyész és a Gazdasági Versenyhivatal képviselője.

Az MTI úgy tudja, a tanácsadó, javaslattevő és véleményező testület egyik feladata az állami szervek, a társadalmi, illetve az érdek-képviseleti szervezetek közötti együttműködés hatékonyabbá tétele, valamint a hamisítás elleni stratégia, illetve intézkedési tervek elkészítése.

A távirati iroda még tavaly adott hírt arról, hogy az Audiovizuális Művek Szerzői Jogait Védő Közcélú Alapítvány (ASVA) adatai szerint a filmipar 2006-ban 6 milliárd forint bevételtől esett el a kalóztevékenység miatt, ez a nettó forgalom 20 százalékát teszi ki.

A jogvédő szervezetek azt állapították meg, hogy Magyarországon tízből kilenc letöltés illegális, tíz DVD-ből hét nem eredeti. Becslésük szerint a szerzői jog megsértése miatt az érintett iparágakban évente nagyságrendileg 100 milliárd forint kár éri az országot.

Az International Intellectual Property Alliance tavalyi jelentése szerint a magyar üzletiszoftver-piac 42 százalékát, a szórakoztatószoftver-piac 40 százalékát és a lemezpiac 35 százalékát kalóztermékek tették ki.