Két szocialista tartózkodással tegnap ellenszavazat nélkül támogatta az Országgyűlés környezetvédelmi bizottsága Fülöp Sándornak a jövő nemzedéke országgyűlési biztossá választását.

Az államfő jelöltjéről a testület túlnyomó többsége kedvezően vélekedett, kormánypártiak és ellenzékiek egyaránt.

A jogász végzettségű Fülöp Sándor bemutatkozásakor elmondta: tizennyolc éve foglalkozik környezetvédelemmel, s ismeri a terület minden szegmensét, egyedül a parlament környezetvédelmi bizottságával nem került eddig szorosabb kapcsolatba. A jelölt, mint mondta, végigjárná a környezetvédelmi felügyelőségeket, az ügyészségeket, a bíróságokat, önkormányzatokat, civilszervezeteket, hogy a tapasztalatokat begyűjtve internetes adatbankot építsen ki a környezetvédelmi joganyag szakszerűbb alkalmazására. Az egyedi panaszok hatékony képviselete mellett évi három-öt nagyobb, általános jellegű témát vizsgálna: köztük a környezetvédelmi hatásvizsgálattal, a környezetvédelmi információs rendszerrel és a természetvédelmi joggal kapcsolatosakat. Ezen túl – tette hozzá – még egy általános témát ő is felvetne.

Orosz Sándornak, a bizottság szocialista alelnökének tetszettek a jelölt gondolatai, de frakciója a további meghallgatások alapján alakítja ki álláspontját. Nagy Andor, a testület másik alelnöke viszont közölte, a Fidesz–KDNP-frakció támogatja Fülöp megválasztását. A konkrét ügyekre vonatkozó képviselői kérdésekre a jelölt általánosságban válaszolt. Köztük a zöldombudsmannak a Rába-habzás megszüntetésében betöltendő szerepére, amelyet szerinte vizsgálni kell. Arra a kérdésre, hogy a fővárosban elmúlt hetekben tapasztalt szmog ügyében mit tenne, azt válaszolta, hogy szakértők bevonásával tisztázná a légszennyezettség egészségügyi következményeit, s csak azután vonna le következtetéseket.