Részben megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntető tanácsa a Bács-Kiskun Megyei Bíróság ítéletét abban az ügyben, amelyben M. P. és társai ellen kábítószerrel visszaélés és más bűncselekmények miatt indítottak eljárást.

A táblabíróság a III. rendű vádlott cselekményét társtettességben elkövetettnek minősítette. A vele szemben kiszabott börtön és közügyektől eltiltás tartamár egyezően 4 évre csökkentette. Ugyancsak 4 évre csökkent az V. rendű vádlott büntetése, míg a IX. rendű vádlott esetében a jogerős ítélet szintén az eredetihez képest csökkentett, 2 év börtönbüntetést mondott ki.

Az I. rendű vádlott esetében a táblabíróság megemelte a vagyonelkobzás mértékét 15 millió 370 ezer forintra. A II. és a III. rendű vádlottakkal szemben egyetemlegesen elrendelt vagyonelkobzás helyett személyenként külön-külön 8,8 millió forintra rendelt el vagyonelkobzást az ítélőtábla. Egyebekben az I. fokon meghozott döntést a Szegedi Ítélőtábla helybenhagyta.

Ezek szerint a jogerős ítéletek szabadságvesztésre vonatkozó tételei a következő módon alakultak:

I.rendű vádlott M.P.: 10 év fegyház
II. rendű vádlott B.S.J.: 7 év börtön
III. rendű vádlott B.B.Sz.: 4 év börtön
V.rendű vádlott F.T.: 4 év börtön
VI.rendű vádlott H.T.: 4 év börtön
VIII.rendű vádlott N.S.: 5 év börtön
IX. rendű vádlott K.A.: 2 év börtön

Az I. fokú ítélet szerint 2004-ben a házastársi kapcsolatban élő II. és III. rendű vádlott egy házibuliban megismerkedett az I. rendű vádlottal, s tudomásukra jutott, hogy az I. rendű vádlott kábítószer értékesítéssel foglalkozik.

2005 elején az I. rendű vádlott ismét találkozott a II. rendű vádlottal, s felajánlotta neki, hogy kedvező áron tud szerezni extasy tablettát, speed port és kokaint. A II. rendű vádlott hajlott az üzletre, s ezt követően beindult a kereskedés, amibe a III. rendű vádlott is bekapcsolódott.

Az üzletelés oly módon történt, hogy az I. rendű vádlott többféle telefonkártyát adott át az üzletfeleinek, és konspiratív módon, minden alkalommal az I. rendű vádlott hívta a vásárlókat nyilvános telefonfülkéből, hogy megbeszéljék a szállításokat. Később a megrendelők az egyik kereskedelmi televízió teletexes oldalán adtak fel autóvásárlási hirdetéseket, s ennek adataiba kódolták a rendeléseiket.

Például az autó gyártási évének utolsó számjegye jelezte, hány ezer extasy tablettát rendelnek. Ezer tabletta alatt nem lehetett rendelni. Speed por rendelésekor a kocsi futamidejének években kifejezett tartama a speed por 100 grammonkénti mennyiségét jelentette. Kokain rendelésekor a törlesztő részlet említésekor a havi részlet első két számjegye jelentette grammokban a megrendelt kokain mennyiségét. Ezt a módszert egyébként először telefonos kapcsolataik során próbálták ki.

A megvásárolt kábítószert a II. és a III. rendű vádlottak továbbadták a többi (V.-VI.-VIII. rendű) vádlottnak, akik árusként is bekapcsolódtak az értékesítési láncba. Kereskedéssel csak a IX. rendű vádlott nem foglalkozott, ő átvette és elrejtette a rá bízott árút.

Az ügyletek 2005 januárja és júniusa között zajlottak. Ez idő alatt 56 ezer 856 extasy tabletta, 1 ezer 998 gramm speed por és 220 gramm kokain cserélt gazdát. A kábítószer becsült, feketepiaci értéke mintegy 15 millió forintot tett ki.

Az ügyben csak az I. és a IX. rendű vádlott nem volt kábítószerfüggő – állapította meg az I. fokú bíróság a szakértői vélemények alapján.