Az államfő fogadta a megyei bírósági elnököket

2008.04.24. MTI

Sólyom László köztársasági elnök fogadta a 19 megyei bíróság és a Fővárosi Bíróság elnökét "ezen a héten" - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal az MTI-vel szerdán.

"A megbeszélések a bírósági szervezet aktuális kérdéseit érintették. A bírósági vezetők meghívása része annak a tájékozódó sorozatnak, amely megelőzi a Legfelsőbb Bíróság következő elnökének jelölését" - tartalmazza a hivatal közleménye.

A köztársasági elnök először a Legfelsőbb Bíróság jelenlegi elnökével, Lomnici Zoltánnal találkozott február első napjaiban. Február 20-án az Index hírportál megírta, hogy a találkozón Sólyom László közölte a főbíróval, más jelöltet keres a posztjára.

Ezután az államfő találkozott az öt ítélőtábla elnökével.

Április 16-án közölte az államfői hivatal főosztályvezetője, hogy a Sándor-palotába látogat valamennyi megyei bíróság elnöke. A találkozók nem nyilvánosak.

Kumin Ferenc akkor elmondta azt is, hogy a tárgyalásokon nem konkrét jelöltek, hanem a bírói szervezettel kapcsolatos aktuális kérdések kerülnek szóba.

Az államfő a szakmai és civil körök véleményét korábban is kikérte a jelöléseket megelőzően, és a jövőben is így jár el - tette hozzá Kumin Ferenc.

A Legfelsőbb Bíróság elnökének hatéves megbízatása idén júniusban jár le. Az új főbírót az államfő jelöli és az Országgyűlés választja meg kétharmados többséggel.

  • kapcsolódó anyagok
BÍRÓSÁG
ÁLLAMFŐ