Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) tagjai a nyári szünetet a struktúra átalakításával töltik – mondta Fazekas Sándor, a tanács alelnöke a Bíróságok Napja alkalmából tartott ünnepségen.

A Juhász Andor-díj arany, ezüst és bronz fokozatait, valamint címzetes bírói és főtanácsosi kinevezéseket vehették át tegnap a városi, megyei és táblabíróságok bírái, illetve tisztviselői a Bíróságok Napja alkalmából az Országos Igazságszolgáltatási Tanács dísztermében rendezett ünnepségen.

Az elismeréseket átadó Fazekas Sándor, a Pesti Központi Kerületi Bíróság elnöke, az OIT alelnöke beszédében azt mondta: amikor a tanács tavaly májusban felkért három tudományos intézetet, értékeljék a bírósági reform első évtizedét, jó döntés született, mert az elemzések megteremtették a lehetőségét, hogy a „bírósági igazgatás továbbfejlesztésével kapcsolatos vitát a napi politikai befolyástól sem mentes zsurnalisztikai szintről tudományos alapokra helyezzék”.

Fazekas Sándor az ünnepség után azt mondta: az OIT a nyári ítélkezési szünetben is a tanács struktúrájának átalakításán, a belső – tehát nem nyilvános – és külső határozatok arányának megváltoztatásán dolgozik, szeptemberben pedig előállnak a javaslatokkal. Az elemzésekben szereplő megállapításról, amely szerint jó volna, ha a tagok között a tudományos élet képviselői is megjelennének, az alelnök azt mondta: a tanács ebben a kérdésben nyitott, azonban a testület ilyen átalakítása kétharmados szavazati többséget igénylő törvény módosításával jár. „A tanács önállóan is bevonhatja a tudományos élet szereplőit az eseti bizottságok döntéseibe, és ezen a területen nagy változásokat szeretnénk” – mondta Fazekas Sándor.

Értesülések szerint Varga Zoltán, a Fővárosi Bíróság bírája – aki a móri bankrablás ügyében hozott elsőfokú ítéletet – nem a Legfelsőbb Bíróság egyik tanácsának élére kerül, hanem beosztott bíróként folytatja pályafutását. Úgy tudjuk, Varga Zoltán szeptember elsejétől Ferencziné Demeter Anikó büntetőtanácsának tagja lesz.