A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Deák Ferenc Továbbképző Intézete 2008. szeptemberi kezdéssel két-három szemeszteres felsőfokú szakirányú továbbképzéseket indít jogászok, valamint egyéb felsőfokú végzettséggel rendelkezők számára.

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Deák Ferenc Továbbképző Intézete által meghirdetett, jogászoknak, és más felsőfokú végzettséggel rendelkezőknek szólószakirányú továbbképzések elmélyítik az alapképzésben szerzett szakmai tudást, továbbfejlesztik azt speciális szakjogi irányba, illetve kiterjesztik az alapképzésben nem szereplő interdiszciplináris területekre, lehetővé téve a szakosodást.

Az Intézet képzési kínálatának kialakításakor figyelembe vette azt a körülményt, hogy napjainkban egyre növekszik azoknak az alapvetően nem jogi végzettséget igénylő munkaköröknek, foglalkozásoknak a száma, amelyek ellátásához alapszintű jogi ismeretek elasajátítása is szükséges. Erre tekintettel jelentősen bővítette azoknak a képzéseknek a körét, amelyekben más tudományterületen (pl. közgazdasági, pénzügyi, műszaki, természettudományi, rendészeti igazgatási, orvosi- és egészségtudományi, stb.) felsőfokú oklevelet szerzett szakemberek is részt vehetnek.

Míg a felsőfokú szakirányú továbbképzések elsősorban a szakosodást szolgálják, a Deák Ferenc Továbbképző Intézet által szervezett szaktanfolyamok és konferenciák a napi munkához jelentenek segítséget a gyakorló jogászok számára. Rövidebb lélegzetű, munka mellett is könnyen elvégezhető kurzusok, melyek a korábban megszerzett jogi ismeretek folyamatos frissítését célozzák.

Jogászok számára indított szakjogász képzések:

  • európa-jogi,
  • gazdasági büntetőjogi,
  • ingatlanforgalmi,
  • környezetvédelmi,
  • kriminalisztikai,
  • sportjogi,
  • kodifikátor,
  • társasági jogi és cégjogi,
  • tőkepiaci és bank,
  • versenyjogi.

Nem jogász végzettségűek számára indított jogi szakokleveles képzések:

  • orvos és egészségügyi szakember,
  • gazdasági szakember,
  • környezetvédelmi szakember,
  • sportszakember.

A Deák Ferenc Továbbképző Intézet szeptemberben induló képzéseire augusztus 31-ig lehet jelentkezni a beszámításra kerülő jelentkezési díj (5.000,-Ft) befizetésének igazolásával és a képzésnél előírt oklevél másolatának csatolásával. A jelentkezési lap letölthető a http://www.jak.ppke.hu/deak/ oldalon, illetve beszerezhetőPPKE JÁK 1088 Budapest, Szentkirályi u. 28-as épületében.

További információ: http://www.jak.ppke.hu/deak/