A legfőbb ügyész szerint elképzelhető a hazai ügyészek aktívabb részvétele a fiatalok bűnelkövetővé válásának megelőzésében. Kovács Tamás erről az Ügyészek XI. Nemzetközi Fórumát követő sajtótájékoztatón beszélt szerdán Budapesten.

Kovács Tamás a konferencia egyik témájáról, a fiatal elkövetők erőszakos bűnözéséről szólva elmondta: a tanácskozáson szóba került a büntethetőségi korhatár lecsökkentése és a lehetséges megelőző intézkedések kérdése.

Mint mondta, az előadások során számos olyan nemzetközi példát hallottak a magyar szakemberek, amelyek magyarországi alkalmazását elképzelhetőnek tartják. Egyik lehetséges követendő példaként említette az “ügyész az iskolában”-módszert, amikor az ügyészek jogi felvilágosító előadásokat tartanak az iskolákban vagy bírósági tárgyalásokat játszanak el a gyerekekkel.

A nemzetközi példák közül kiemelte a Berlinben alkalmazott módszert, amikor tettes-áldozat kapcsolatokat hoznak létre, és a tapasztalatok szerint ennek az élménynek is lehet bűnmegelőző hatása.

Kovács Tamás elmondása szerint például Észtországban speciálisan képzett rendőrök, ügyészek és bírák járnak el a fiatalkorúak által elkövetett bűnügyekben, törvény írja elő a gyorsított eljárást, vagyis, hogy négy hónapon belül bíróság elé kell kerülnie az ügynek. Szavai szerint “tetszetős, elgondolkodtató ötletek” hangzottak el a megbeszélésen.

Elmondása szerint szóba került a büntethetőségi korhatár leszállítása is. Több ügyészség – például a berlini, a csehországi és a szerbiai – képviselője arról számolt be, hogy napirenden van a kérdés országukban. Kovács Tamás szerint ezt Magyarországon is át kell gondolni.

Kovács Tamás már a tanácskozás hétfői megnyitójában felhívta a figyelmet a téma fontosságára. Mint akkor elmondta, a magyarországi statisztika azt mutatja, hogy az elkövetők között egyre több a fiatalkorú és a nem büntethető gyermekkorú. És nemcsak a számuk nő, de a tapasztalatok szerint egyre erőszakosabban, agresszívebben követik el a bűncselekményeket – tette hozzá.

A háromnapos tanácskozáson 26 állam ügyészei vettek részt, jelen volt 9 legfőbb ügyész, és 9 legfőbbügyész-helyettes is. A határokon átnyúló szervezett bűnözés elleni küzdelemmel foglalkozó tanácskozásán szóba került témaként a terroristacsoportok építése az interneten, a fiatalkorúak bűnelkövetése, az európai jog fejlődése, a határokon átnyúló ügyészségek kérdése, a korrupció elleni küzdelem, valamint a sajtó és az ügyészség kapcsolata is.