Az Európai Unió intézményei továbbra is kiemelten foglalkoznak a nemzetközi pénzügyi válsággal, emellett mind a Tanács, mind pedig a Parlament eheti programjában hangsúlyosan szerepel az Európai Tanács jövő heti ülésének előkészítése is.

Tanács

A héten elsőként az eurócsoport pénzügyminiszterei ülnek össze hétfőn (2008. október 6.), majd egy nappal később, kedden (2008. október 7.) a Gazdasági és Pénzügyek Tanácsa (ECOFIN) ülésén már az Európai Unió valamennyi pénzügyminisztere részt vesz. A luxemburgi megbeszélésen megvitatják, milyen összehangolt, hosszú távú intézkedésekre lenne szükség a jelenlegi pénzügyi helyzetben. A tárcavezetők várhatóan ismételten felhívják a figyelmet a Stabilitási és Növekedési Paktum előírásainak tiszteletben tartására, válaszul azokra a véleményekre, melyek szerint a krízis kezelése érdekében háttérbe kellene szorítani a költségvetési hiányra vonatkozó uniós előírásokat. A válságon kívül a pénzügyminiszterek adózási és pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos kérdésekben is egyeztetnek majd.

A hét végén, csütörtökön (2008. október 9.) és pénteken (2008. október 10.) ülésezik az Közlekedési, Hírközlési és Energiapolitikai Ügyek Tanácsa, ahol a tagállamok érintett tárcavezetői a biztonságosabb és környezetkímélőbb közlekedésről valamint energiaügyi kérdésekről fognak egyeztetni. A miniszterek megvitatják továbbá a Bizottság „Erika III” néven ismert javaslatcsomagját, amely a hajózás biztonságosabbá tételét szolgáló intézkedéseket tartalmaz.

Európai Bizottság

A héten kezdődik az Európai Bizottság „Open Days – régiók és városok európai hete” elnevezésű rendezvénysorozata. A megnyitó alkalmából Danuta Hübner regionális politikáért felelős biztos mutatja be a Bizottság EU-n belüli kiegyensúlyozott gazdasági fejlődésről szóló zöld könyvet.

Szerdán (2008. október 8.) Meglena Kuneva, a Bizottság fogyasztóvédelemért felelős tagja ismerteti az európai fogyasztókat szolgáló legújabb javaslatát. Eszerint az internetes vásárlásoknál a jelenleginél pontosabban szabályoznák, hogy a vásárlókat milyen jogok illetnék meg például az áru késedelmes vagy hiányos szállításakor, a hibás termékek javításakor vagy cseréjekor. A Bizottság reményei szerint az intézkedés lökést adhat a tagállamokon átívelő internetes vásárlások növekedésének. Jelenleg az EU közel félmilliárd állampolgárából 150 millió szokott Interneten keresztül vásárolni. Ugyanakkor mindössze 30 millióra tehető azok száma, akik más tagállamból rendelnek terméket a világháló segítségével.

Ugyancsak szerdán fogad el a Bizottság több, bevándorlással kapcsolatos közleményt és jelentést. Ezek a dokumentumok jelentik az első elemeit a közös európai bevándorlási politikának, melyről a végső szót az Európai Tanácsnak kell kimondani a jövő héten.

Szerdán és csütörtökön Andris Piebalgs, a Bizottság energiaügyi biztosa is részt vesz az EU-Oroszország Energetikai Párbeszéden, melyet Párizsban rendeznek meg egy hónappal az EU-Ororszország csúcstalálkozó előtt. A találkozó célja egyfelől, hogy áttekintsék az EU és Oroszország energiaügyi kapcsolatait, másfelől, hogy elmélyítsék a két fél együttműködését ezen a téren.

Európai Parlament

Az Európai Parlament eheti plenáris és bizottsági üléseire Brüsszelben kerül sor, melyen a képviselők mellett több ismert vendéget is várnak.

Az alkotmányügyi bizottság hétfői ülésén a Lisszaboni Szerződés jövőjéről lesz szó. A megbeszélésen részt vesz Michael Martin ír külügyminiszter és Margot Wallström, az Európai Bizottság alelnöke is. Kedden a szén-dioxid kibocsátás csökkentését célzó uniós javaslatokról szavaz környezetvédelmi bizottság, a mezőgazdasági bizottság pedig állást foglal a közös agrárpolitika tervezett reformjáról. A foglalkoztatási bizottság a kiküldetésben dolgozók jogairól szóló ajánlásról hoz döntést második olvasatban.

Csütörtökön a képviselők a plenáris vitát követően felkérik a Bizottságot, hogy dolgozzon ki javaslatot a pénzpiacok felügyeletének és szabályozásának hatékonyabbá tételére. Az ülésen szó lesz emellett még a közelgő uniós csúcstalálkozóról, valamint a múlt heti fehéroroszországi választásokról. A napirenden szerepel továbbá az unió jelképeinek parlamenti használata, valamint az EU egészségügyi és szegénységellenes stratégiája is.

Hétfőn Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke lesz a vendége az EP kulturális bizottságának, szerdán pedig a plenáris ülésen a hatéves kolumbiai fogságából júliusban kiszabadult Ingrid Betancourt mond beszédet.