A fogyatékosok ombudsmani képviseletének megvalósítását javasolták a fogyatékos emberek parlamenti napján csütörtökön – tájékoztatta Vidorné Szabó Györgyi, az Országgyűlés ifjúsági, szociális és családügyi bizottságának elnöke az MTI-t.

Elmondta, hogy az ombudsman hatáskörét ezen a téren “nevesíteni” lehetne, a feladatot az állampolgári jogok országgyűlési biztosa láthatná el, később esetleg önálló hivatalt is létre lehetne hozni.

A tanácskozáson szó volt arról, hogy Magyarország javasolhatná az európai egységes fogyatékosügyi igazolvány bevezetését, amit minden tagállamban elfogadnának és biztosítanák az ehhez kapcsolódó jogokat.

A fogyatékos emberek napján részt vettek a parlamenti pártok képviselői, valamint az érintetteket képviselő érdekvédelmi szervezetek delegáltjai.

Mandur László, az Országgyűlés szocialista alelnöke indítványozta, hogy a későbbi hasonló tanácskozásokra hívják meg a munkaadók képviselőit, amivel elő lehetne segíteni a fogyatékos emberek foglalkoztatásának kibővítését – mondta el Vidorné Szabó Györgyi.