Az EP állampolgári jogi, bel- és igazságügyi szakbizottsága módosítások nélkül támogatta a Tanács javaslatát a gyerektartási kötelezettség minden tagállamban történő egységes elismeréséről. A konzultációra felkért EP csütörtöki brüsszeli plenáris ülésén szavaz a rendelettervezetről.

Az Európai Unióban a gyermeküket egyedül nevelő szülők által kért tartásdíj éves összegének átlaga a négyezer eurót közelíti. A gyerektartás azonban sokszor nem behajtható. Az Egyesült Királyságban például becslések szerint az összes gyerektartási támogatás hetven százaléka nem jut el az azt kérő szülőhöz.

Az EP állampolgári jogi, bel- és igazságügyi szakbizottsága ezért módosítások nélkül támogatja a Tanács 2008 októberében kidolgozott rendelettervezetét, amely kimondja, „hogy valamennyi tagállamban kötelező érvényű lesz a gyerektartási kötelezettség, amint egy tagállamban erről határozat születik”.

A rendelet emellett létrehoz egy, a tagállamok központi hatóságai közötti együttműködési rendszert is annak érdekében, hogy segítse a jogosultakat tartozásaik behajtatásában.

A joghatóságról, az alkalmazandó jogról, a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, illetve az e területen folytatott együttműködésről szóló rendelet eredményeképpen egyszerűbbé fog válni a polgárok élete – írja a téma európai parlamenti felelőse, Genowefa Grabowska (szocialista, lengyel). A parlamenti szakbizottság a rendelettervezethez módosítást sem fűz, hogy „a végleges szöveg még az év vége előtt megszülessen”, és „az uniós polgárok a lehető leghamarabb élvezhessék az új szabályozás által biztosított előnyöket” – így Grabowska.

A képviselők ugyanakkor arra kérik a Tanácsot, hogy újra konzultáljon a parlamenttel, ha lényegesen módosítani kívánja a tervezett rendeletet. A szakbizottság szerint egyébként „e lényeges szöveget az együttdöntési eljárás szabályainak megfelelően kellett volna előkészíteni”. Azt is kérik az Európai Bizottságtól, hogy a végrehajtási eljárások terén folytassa a jogalkotási munkát annak érdekében, hogy „közös, harmonizált rendszer alakuljon ki a tartási kötelezettségekre vonatkozó határozatok elismerése és végrehajtása területén az EU-ban”.

Jelentéstevő: Genowefa Grabowska (PES, PL)

Jelentés: (A6-0456/2008) a tartási kötelezettségek tárgyában a joghatóságról, az alkalmazandó jogról, a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az e területen folytatott együttműködésről szóló tanácsi rendeletre irányuló javaslatról

Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság

Vita: 2008., december 12., csütörtök

A jelentés szövege