Nem lesz jövőre 13. havi fizetés a közszférában, kivéve a bírákat és az Állami Számvevőszék alkalmazottait, miután az Országgyűlés hétfőn megszavazta az erről szóló törvénymódosítást.

Az új szabály szerint 2009-ben nem fizetik ki a 13. havi bért a közszférában, erre legközelebb 2010 decemberében kerülhet sor. Ezt a módosító javaslat úgy oldja meg, hogy hatályon kívül helyezi, majd újra hatályba lépteti az egyes törvényekben a 13. havi illetményre vonatkozó rendelkezéseket.

A módosításról a Fidesz kezdeményezésére név szerint szavaztak a képviselők.

A bírák és az Állami Számvevőszék dolgozói azért mentesülhettek a 13. havi bér elvétele alól, mert esetükben kétharmados támogatást igényelt volna a szabályok megváltoztatása. Ezek viszont gépi szavazással 206 igen és 174 nem, illetve 209 igen, 171 nem mellett nem kaptak kétharmados többséget.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök október 28-án a Nemzetközi Valutalappal kötött megállapodásról szóló ötpárti egyeztetésen jelentette be, hogy a kormány nem tud kötelezettséget vállalni a közszféra jövő évi béremelésére és a 13. havi bér automatikus kifizetésére. A kormányfő “társadalmi igazságosság jegyében” ekkor javasolta azt is, hogy 2009-ben a 13. havi nyugdíj csak az öregségi nyugdíjkorhatárt, azaz a 62 éves kort betöltőknek járjon, és ennek összege ne legyen több 80 ezer forintnál.

A 13. havi nyugdíj korlátozásáról már november 25-én szavaztak, az erről szóló módosító javaslatot a jövő évi költségvetést megalapozó törvényekhez nyújtotta be az MSZP.

A kormány a 13. havi bér elvétele kapcsán viszont azt a megoldást választotta, hogy zárószavazás előtti módosító indítványt nyújtott be a 13. havi illetmény kifizetési rendjének változásairól szóló törvényjavaslathoz, amelyet eredetileg július 17-én nyújtottak be, és szeptember végén-október elején tárgyaltak, amikor még nem volt szó a 13. havi bér elvételéről.

Az eredeti törvényjavaslat azért készült, hogy végrehajtsák a kormány és az Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottság 2007 februárjában létrejött megállapodásának egyik pontját. Ez arról szólt, hogy 2009-től a 13. havi bért ne évközben, havi részletekben, hanem decemberben egyszerre fizessék ki.

A törvényjavaslat tehát eredetileg arról rendelkezett, hogy a 13. havi illetményt a tárgyév decemberében, először 2009 decemberében kell kifizetni.

Ezt és a különböző technikai részletszabályokat helyezi hatályon kívül “a koherenciazavar megszüntetése érdekében” benyújtott zárószavazás előtti módosító indítvány.

A kormány ebben a 13. havi bér elvételét azzal indokolja, hogy a pénzügyi válság miatt bekövetkező pénzpiaci helyzetben a közszolgáltatások kiadásainak biztonságos finanszírozása, az államháztartás stabilitási helyzetének megőrzése, valamint a 2009-re várható gazdasági visszaesés miatti bevételcsökkenés határozott lépésekre kényszerítette a kormányt.

Az indoklásban azt is jelzik, hogy a 2009-es költségvetésről szóló törvényjavaslat november 25-én megszavazott főszámaiban az egyes költségvetési fejezetek, illetve az önkormányzatokat megillető központi költségvetési hozzájárulások előirányzatai már nem tartalmazzák a 13. havi illetmény kifizetéséhez szükséges forrásokat.

A Fidesz kifogásolta, hogy a kormány szerintük “trükkös módon” és a házszabálynak formailag nem megfelelően nyújtotta be a 13. havi bér elvételéről szóló javaslatot. Az ellenzéki párt megdöbbentőnek nevezte, hogy a kormány egy régóta elfekvőben lévő törvényjavaslathoz “mintegy mellékesen hozzácsapott” egy több száz milliárd forintot kitevő módosító javaslatot, holott egy ilyen nagy horderejű változtatást önálló törvényben, egyeztetések után lehetett volna benyújtani úgy, hogy a parlamenti szakbizottságok is tárgyalhassák.