Elhalasztotta a két országos kereskedelmi rádió – a Sláger és a Danubius – idén novemberben lejáró koncessziójának megpályáztatását a médiahatóság – értesült az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) csütörtöki ülése után az egyik tagtól az MTI. Az ORTT elnöke szerint törvénysértő döntés született.

A médiahatóság tagjának közlése szerint – kétharmados többséggel felkarolva a Fidesz által delegált Szalai Annamária javaslatát – úgy döntöttek: addig nem lépnek az ügyben, amíg az Alkotmánybíróság nem hozza nyilvánosságra a decemberi médiatörvény-módosítás normakontrolljának eredményét.

Törvénysértőnek nevezte a döntést Majtényi László, az ORTT elnöke, aki – mint mondta – a napokban közzé is teszi az ügyben megfogalmazott különvéleményét.

A hatályos médiatörvény egyetlen újrázást tesz lehetővé, valamint előírja, hogy a koncesszió lejárta előtt 12 hónappal meg kell pályáztatni a jogosultságot. Ezt tavaly november közepén meg kellett volna tennie a testületnek, de az óév utolsó napján lejárt frekvenciamoratórium miatt erre csak most lett volna mód – mondta.

Majtényi László hozzátette: kezdeményezni fogja a kérdés ismételt napirendre tűzését, és nem gondolja, hogy “örökkön örökké érvényben maradna” a most hozott döntés.

A parlament által négypárti egyetértésben, nagy szótöbbséggel elfogadott médiatörvény-módosítás lényege, hogy kétharmados többséggel az ORTT döntene ugyan a műsorszolgáltatási jog megújításáról, ám ezt nem a médiahatóság belső – kormánypárti és ellenzéki arányokat kiegyensúlyozó – metódusával, hanem a parlamenti frakciók létszáma alapján számítanák.

További újdonság lesz a módosítás hatályba lépése esetén, hogy a súlyos törvényszegés a jogosultság megújításának kizáró körülménye lenne.

Aláírás előtt a szöveget előzetes normakontrollra az Alkotmánybírósághoz utalta december végén az államfő, aki akkor információs és a sajtószabadságot illető aggályait hangoztatta.


Dr. Majtényi László különvéleménye:

Az Országos Rádió és Televízió Testület a 2009. január 8-i ülésén tárgyalta az országos földfelszíni terjesztésű rádiós műsorszolgáltatási jogosultságok megpályáztatását indítványozó határozati javaslatot. A Testület többsége azonban Szalai Annamária testületi tag módosító indítványát fogadta el, és ezzel az ORTT érdemi döntését az Alkotmánybíróságnak a T/6829. számú, az Országgyűlés által elfogadott törvényjavaslatról szóló határozatáig elhalasztotta. Álláspontom szerint a Testület többsége által meghozott döntés törvénysértő.

Az Országgyűlés 2008. december 8-án elfogadta a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (médiatörvény) módosításáról szóló T/6829. számú törvényjavaslatot. A módosító törvényt azonban a köztársasági elnök nem írta alá, hanem véleményezésre megküldte az Alkotmánybíróságnak, így a műsorszolgáltatási jogosultságok ORTT általi megpályáztatásának rendjét érintő módosítás nem léphetett hatályba. Mindez azt jelenti, hogy a hatályos jogszabályok alkalmazására köteles állami szervek, köztük az ORTT törvényes döntést kizárólag a médiatörvény hatályos rendelkezései szerint hozhat.

Az országos rádiós frekvenciákkal jelenleg rendelkező Danubius és Sláger Rádiók műsorszolgáltatási jogosultsága 2009. november 19-én lejár. A médiatörvény 107. §-a arra kötelezi az ORTT-t, hogy amennyiben egy lejáró jogosultság megújításának nincsen helye, tizenkét hónappal a lejárat előtt tegyen közzé nyilvános pályázati felhívást. Nem lehet vitás, hogy ez a rendelkezés érvényesítendő a két országos rádiós frekvencia hasznosítása ügyében is, hiszen a médiatörvény alapján a megújítás egy ízben alkalmazható lehetőség, amellyel a jelenlegi műsorszolgáltatók már korábban sikerrel éltek. A Testület köteles a pályázat kiírására.

A médiatörvény szabálya szerint a pályázati felhívást az ORTT-nek már 2008 novemberében közzé kellett volna tennie. A Testület azonban a 2007. évi CLIV. törvény tilalmára tekintettel 2008. december 31-ig nem tehetett eleget e kötelezettségének. A “frekvencia-moratórium” végétől, 2009. január 1-jétől kezdve azonban terheli az ORTT-t a médiatörvény által rárótt kötelezettség. E kötelezettség teljesítésének elmulasztása súlyos következményekhez vezethet, mivel az országos rádiós frekvenciák megpályáztatására szükséges minimális időtartam a törvényi, valamint az ORTT eljárására szintén kötelező általános pályázati feltételekben meghatározott határidők betartásával kilenc-tíz hónap. Az országos műsorszolgáltatási frekvenciák kiemelt értékű és fontosságú közjószágok, amit az ORTT döntéseinek tükrözniük kell.