A fogyatékossággal élő emberek számára biztosítani kell, hogy másokkal egyenlő eséllyel férjenek hozzá a közszolgáltatásokhoz. Ez a közszolgáltatások teljeskörű akadálymentesítését, vagyis a fizikai, az információs és a kommunikációs akadályok teljes lebontását jelenti – figyelmeztet egy vizsgálati jelentésében az állampolgári jogok biztosa.

Szabó Máté egy beadványból értesült, hogy egyes közüzemi szolgáltatók csak akkor hajlandók elfogadni az ügyfél telefonos bejelentését, ha megadja az ügyfélszámát. Mivel azonban a panaszos rosszul lát és nem tudja leolvasni a számláján szereplő ügyfélszámot, elesik a telefonos ügyintézés lehetőségétől.

A fogyatékos személyek jogait rögzítő ENSZ-egyezmény elismerésével Magyarország kötelességet vállalt a közszolgáltatások teljes akadálymentesítésére is, aminek 2013 december 31-éig meg kell történnie. A biztos úgy látja, hogy a jogalkotó és a szolgáltatók eddig is tettek már lépéseket az akadályok lebontására, ezért újabb kezdeményezést nem tart szükségesnek. Leszögezi azonban, hogy a fogyatékossággal élő embereket fokozott védelem illeti meg. Erre vonatkozó rendelkezéseket már tartalmaz a villamos energiáról szóló már hatályos, és a földgázellátásról szóló, idén július 1-én hatályba lépő törvény.

Ugyanakkor a jogi szabályozás önmagában még nem jelent egyértelmű megoldást. A fogyasztó telefonos azonosítására alternatív módszereket kellene keresni. Ilyen lehetne néhány személyes adat, vagy a banki szolgáltatások esetében már bevált jelszó használata, elképzelhető lenne egy kártya is, amelyen a szolgáltató Braille-írással tünteti fel a telefonos ügyintézéshez szükséges adatokat – sorolja Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa, aki a 2009. évben kiemelt vizsgálati témájává tette a fogyatékossággal élők helyzetét, gondjait “Méltóképpen másképp” elnevezésű programjával.