Az Alkotmánybíróság (Ab) a 2009. február 23-i teljes ülésén döntött a
köztársasági elnöknek a versenytörvénnyel kapcsolatos indítványáról.

A testület határozata sze­rint a tisztességes eljáráshoz való alkotmányos jogot sérti, és ezért alkotmányellenes a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény módosításának 15. §-a, melyet az Országgyűlés 2008. június 2-i ülés­napján fogadott el.

Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a gazdasági társaság vezető tisztségvi­selőivel szemben — az egyéni felelősségükre alapozott — szankciók akkor sem érvé­nyesülhetnek automatikusan, ha a Gazdasági Versenyhivatal, illetve a bíróság jog­erős határozata a gazdasági társaságot egyes, a versenytörvénybe ütköző magatartá­sok miatt elmarasztalja. A tisztességes eljárásra vonatkozó alkotmányos rendelkezé­seknek nem felel meg az olyan szabályozás, amely a vezető tisztségviselőkkel szem­ben, a polgári nemperes, illetve közigazgatási nemperes eljárás keretei között — lé­nyegében — a foglalkozás gyakorlásától való kétéves „eltiltást” tesz lehetővé úgy, hogy a kimentésre alapozott megfelelő ellenbizonyítás lehetősége nem biztosított, a bíróságnak pedig mérlegelési joga nincs. Ilyen súlyú represszív szankció alkalmazá­sára csak a pártatlanság követelményét biztosító, igazságos és nyilvános tárgyaláson kerülhet sor.

A határozathoz Balogh Elemér, Kiss László és Lenkovics Barnabás alkotmánybírák csatoltak különvéleményt.