A köztársasági elnök javaslatára három héttel elhalasztja a törvényhozás a szavazást az adatvédelmi biztos személyéről.

Berki Ádám megválasztására azonban csak a koalíciós pártok képviselői láttak esélyt az államfőnél lezajlott hatpárti tárgyaláson, az MSZP képviselője azonban nem vár változást pártja álláspontjában. A választások időpontja nem került szóba, Mádl azonban megfogalmazta azon igényét, hogy személyeskedésektől mentes legyen a választási kampány.

Az MSZP támogatja mind a három, kétharmados parlamenti többséget igénylő jogharmonizációs törvénymódosítást, feltételül szabja azonban, hogy a média kuratóriumok egészüljenek ki az ellnzéki pártok delegáltjaival – közölte a köztársasági elnöknél tartott hatpárti tárgyalások után Baráth Etele, szocialista frakcióvezető-helyettes.

Mátrai Márta, a Fidesz frakcióvezető-helyettese arról tájékoztatta az újságírókat, hogy Mádl Ferenc javaslatára három héttel elhalasztják az adatvédelmi biztos megválasztását. Mátrai szerint ez alatt az idő alatt az ellenzék meggondolhatja magát, és támogathatja az államfő jelöltjét, Berki Ádámot. Az országgyűlési képviselő-választás időpontja a tárgyalásokon nem került szóba, erről Mádl Ferenc később kíván egyeztetni a pártokkal. Az államfő ugyanakkor megfogalmazta azon kívánalmát, hogy a választási kampány ne a személyeskedésekről, hanem a pártok programjairól szóljon.

Baráth Etele nem lát sok esélyt arra, hogy Berki Ádám személye ügyében kompromisszum születne. Jelezte, hogy komolyan kell venni az államfő kérését, de a szocialisták továbbra is azon az állásponton vannak, hogy Majtényi Lászlót kellene újraválasztani, és érthetetlen, a koalíció pártjainak mi baja a leköszönt biztossal. Mátrai Márta látott esélyt a kompromisszumra, míg Baráth valószínűsítette, hogy továbbra sem állnak Berki mögé.