Visszásság ugyan nem történt, de javítani lehetne a jogosítványcseréről szóló tájékoztatáson. Ezt állapította meg Szabó Máté ombudsman, miután egy panaszos megírta neki: leadta a régi jogosítványát, és amíg meg nem kapta az újat, három héten át nem vezethette az autóját. Egyes okmányirodák ugyan arról tájékoztatnak, hogy az átmeneti helyzetre kiadott igazoló lappal szabad vezetni, a rendőrök viszont az ilyen esetben büntetnek, áll a beadványban.

Az ombudsman az ügyben megkereste az igazságügyi és rendészeti minisztert, aki azt válaszolta, hogy a közlekedési hatóságoknál kiállított igazolás valóban nem jogosít járművezetésre. Ugyanakkor azonban van megoldás. Ha a vezető nem a lejártakor igényli az új jogosítványt, hanem legkésőbb harminc nappal korábban, akkor a régi vezetői engedélyt az új elkészültéig nem kell leadnia. Lehetőség van soron kívüli eljárásra is, ezt a jogosítvány tulajdonosának kell kezdeményeznie. A miniszter arról is tájékoztatta a biztost, hogy készül egy rendeletmódosító javaslat, amelynek elfogadása után egyszerűbb és gyorsabb lesz a közlekedési igazgatási eljárás, valamint az új jogosítvány kiadásáig egy adatlappal kiegészítve használható lesz a lejárt érvényességű régi vezetői engedély.

A biztos az igazságügyi és rendészeti miniszter válaszát elfogadta, intézkedésre ennek alapján nem látott okot. Felhívta viszont az önkormányzati miniszter figyelmét, hogy a kellemetlenségek és esetleges joghátrányok megelőzhetők volnának, ha a hatóságok teljes körűen tájékoztatnák az állampolgárokat a jogi helyzetről. A miniszter ezzel egyetértett, a problémáról tájékoztatta az illetékes hatóságokat és felkérte őket a tájékoztatási feladatok maradéktalan teljesítésére.