A szólásszabadság korlátai

2009.05. 4. Jogi Fórum / EKINT

A közhatalom-gyakorlóknak és a véleményformálóknak egyértelműen el kell ítélniük minden gyűlölködő beszédet. - Az EKINT álláspontja a szólásszabadság aktuális korlátozási kísérleteiről.

Az Eötvös Károly Intézet meggyőződése, hogy a közhatalom-gyakorlóknak és a véleményformálóknak egyértelműen el kell ítélniük minden olyan gyűlölködő beszédet, amely - akárcsak közvetett módon is - kétségbe vonja azt, hogy a lakosság valamely csoportjához, egyes kisebbségekhez tartozók egyenlő méltóságú tagjai a társadalomnak, és kisebbségi hovatartozásukra való tekintet nélkül, illetve azzal együtt egyformán fontosak a Magyar Köztársaság számára. (Az EKINT téziseiben a társadalom által kirekesztett csoportokról általában van szó, nem kifejezetten a romákról. Azonban mindannyian tudjuk: ma Magyarországon a kirekesztés és az előítélet leginkább a romákat sújtja. Az Intézet álláspontja szerint bármely kirekesztett társadalmi csoporttal szembeni előítéletre is alkalmazhatóak a tézisekben megfogalmazottak.)

A gyűlöletbeszéd legsúlyosabb formája az a szólás, amely nagy nyilvánosság előtt nem a hallgatóság értelmére, tudatára, hanem az érzelmekre, indulatokra, ösztönökre hat, és alkalmas arra, hogy egy társadalmi csoport ellen gyűlöletet szítson, amely szélsőséges, erőszakos cselekedetekbe is átcsaphat. Az ilyen uszítást a Magyar Köztársaság jogrendszere régóta bűntettként üldözi, és ennek így is kell maradnia. E tekintetben az állami szervek teendője elsősorban az, hogy az uszítókkal szemben következetesen alkalmazzák is a jogszabályok által lehetővé tett büntetőjogi szankciót - véli az EKINT.

A közösség elleni olyan gyűlölködő beszédet, amely nem hív fel gyűlöletre és ellenséges tettekre, ezzel szemben a hatályos jogrendszer nem tiltja, és ennek is így kell maradnia. Az Intézet álláspontja szarint a gyűlölködő beszéddel szemben nem jogi tiltással és büntetéssel, hanem elsősorban társadalompolitikai eszközökkel kell fellépni. A hosszú távú és összetett társadalompolitikai fellépést nem lehet gyors, olcsó és látványos szólásszabadság-korlátozó törvénymódosítással vagy az alkotmány szövegének farigcsálása útján megspórolni.

Napjainkban szokássá vált, hogy az emberek szabadságjogait teszik felelőssé összetett társadalmi problémákért, és szokássá vált az is, hogy ezekre a társadalmi problémákra a szabadságjogok megnyirbálása útján keresnek megoldást. A kisebbségekhez tartozókkal szembeni intoleranciáért, sőt az egyes tűrhetetlen és elfogadhatatlan erőszakos bűncselekményekért is a szólásszabadságot okolják - mindezekre a szabad szólás lehetőségének korlátozásában keresik a választ.

Az EKINT meggyőződése, hogy a szabad szólás lehetőségének korlátozása alkalmatlan a társadalmi problémák megoldására, sőt az ilyen korlátozás sokkal nagyobb kárt okozna, mint amekkora hátránnyal jár az, hogy a kirekesztő nézetek is elhangozhatnak. Ezért - álláspontjuk szerint - a megoldást nem a jogkorlátozásban, hanem a kirekesztő nézeteknek - mind az állam, mind a véleményformálók általi - szilárd erkölcsi elítélésében, valamint a kisebbségek minél jobb megismerésében szükséges megtalálni, amiért az államnak is tennie kell.

Tézisek

A tézisek szerzői Miklósi Zoltán, Navratil Szonja, Simon Éva (TASZ), Somody Bernadette és Szabó Máté Dániel.

1. A szólásszabadság a legitim, demokratikus hatalomgyakorlás alapfeltétele.

Az állam igényt formál arra, hogy polgárai számára kötelező törvényeket, szabályokat, rendelkezéseket alkosson, és hogy azok betartását végső esetben akár erő alkalmazásával is kikényszerítse. A törvények azok számára is kötelező erejűek, és betartásuk azokkal szemben is erővel kikényszeríthető, akik tartalmukkal nem értenek egyet. Ezért ez a rendkívüli felhatalmazás csak akkor lehet erkölcsileg alátámasztható, ha az állam joghatósága alatt álló valamennyi személy a lehető legszélesebb körben szabadon bírálhatja az államot, annak képviselőit és törvényeit. Csak akkor várható el a valamely törvények tartalmával egyet nem értő polgároktól, hogy betartsák azokat, ha szabadságukban áll a törvények minden részletre kiterjedő bírálata, ideértve a törvények és az alkotmányos jogállam hátterét alkotó, az egyenlőségről és emberi méltóságról alkotott erkölcsi nézetek elutasítását is. Az államnak a polgárai feletti hatalma csak akkor elfogadható, ha ez a jog csorbítatlanul érvényesül.

Az állam joghatósága alá tartozó polgárok közössége nem önkéntes társulás: nem választhatjuk meg, hogy csak azokkal alkossunk politikai közösséget, akik osztják az emberi méltóságról, az alkotmányosságról és az emberi jogokról formált nézeteinket. És akik nem osztják ezeket, nem vonhatják ki magukat az e nézeteket érvényesítő demokratikus jogállam törvényeinek hatálya alól. A polgárok egyenlőségének eszméje például megköveteli, hogy az alkotmányos jogállam törvényekkel lépjen fel az elutasított kisebbségek diszkriminációja vagy a velük szembeni jogsértések ellen, és ezek a törvények azokra nézve is kötelezők, akik elutasítják az egyenlőség nézetét. De a polgárok közössége csak akkor várhatja el tőlük, hogy betartsák a diszkriminációt tiltó törvényeket, ha jogukban áll az azok alapjául szolgáló eszmék bírálata, akár az érintett kisebbségek iránti gyűlöletet kifejező beszéd révén is.

2. A gyűlölködő beszéd üldözése, a szólásszabadság korlátozása akadályozza a demokratikus meggyőződés terjedését, sikerét.

Az elutasított kisebbségekkel szembeni gyűlölet terjesztői nemcsak véleményeket hangoztatnak, hanem nézeteik alátámasztása és népszerűsítése céljából állítólagos tényekre és általuk igaznak tartott társadalmi összefüggésekre is hivatkoznak. („A romák dolgozhatnának, ha akarnának, de jobban szeretnek segélyből élni vagy lopni." „A homoszexualitás szabadon választott beállítódás, fertőz, devianciához vezet." „A zsidók mindig egymást segítik, összetartanak, így zsigerelik ki a nemzetet.") Ezek a tényállítások megfelelő ismeretek birtokában tárgyszerűen cáfolhatók, de nem minden polgár rendelkezik a szükséges tudományos és társadalmi ismeretekkel. Ha az ilyen, gyűlölködő tényállításokat az állam üldözi, akkor gyanú övezi az ezeket cáfoló állításokat is: a polgár nem lehet biztos abban, hogy nem állami propaganda áldozata-e, hogy nem titkolnak-e el előle fontos összefüggéseket. Csak akkor lehet nyugodt afelől, hogy a gyűlöletes nézetek alátámasztására hangoztatott állítások valóban hamisak és cáfolatuk igaz, ha ezek az állítások is elhangozhatnak nyilvánosan. Ezért a pusztán gyűlölködő beszéd tiltása akadályozza, engedélyezése viszont elősegíti a demokratikus jogállamot erősítő nézetek megalapozott, hiteles képviseletét és nyilvános megvallását.

3. A szólásszabadság nem korlátozható pusztán a beszéd tartalma alapján, hanem kizárólag akkor, ha következményei egyértelmű és közvetlen veszéllyel fenyegetnek.

A gyűlölködő beszéd tiltását szorgalmazók szerint az ilyen beszéd sérti az emberek méltóságérzetét. Ez sok esetben igaz lehet, csakhogy az emberek tűréshatára egyénről egyénre változó. Például a vallásosságot személyiségük középpontjába állító hívők számára az isten létezését tagadó, kigúnyoló nézetek személyesen sértők lehetnek, mások meg méltóságukra nézve sérelmesnek találhatják, ha népük hagyományos konyháját bírálják, kifigurázzák. A törvényi tiltás számára ezért nem ad elegendő útmutatást a méltóságérzet védelmének gondolata. Ha ezt a normát követnénk, akkor vagy egyénről egyénre változó küszöböt kellene megállapítanunk, ami elviselhetetlen jogbizonytalansághoz vezetne, vagy pedig önkényesen kellene kijelölnünk egy bizonyos határt, ami néhányak érzékenységének elegendő védelmet nyújtana, másokénak nem, olyan helyzetet teremtve, ami maga is sérti az állampolgári egyenlőség elvét. Ezért a szubjektív sérelemérzet nem szolgálhat a tiltás alapjául. A beszéd csak akkor korlátozható, ha egyértelmű és közvetlen összefüggés áll fenn a beszéd és mások jogait sértő cselekedetek vagy azok veszélye között. Általános statisztikai összefüggés - például a cigányellenes nyilvános beszéd és a romákkal szembeni bűncselekmények egyidejű terjedése - nem elégséges, mert ha ilyen távoli, pusztán feltételezett oksági kapcsolat válna az állami üldözés alapjává, az megengedhetetlenül széles körben igazolná a tiltást, és olyan vélemények kimondásának tilalmához is vezetne, amelyek semmilyen veszéllyel nem járnak együtt.

4. A szólásszabadságot nem a jogszabályok hozzák létre. A jog a szólásszabadság elismerése mellett garanciákkal teszi kikényszeríthetővé a szabad szólás lehetőségét.

A szólás szabadságát az alkotmány biztosítja, de nem az hozza létre. Az emberi jogok létezésüket nem az alkotmánynak köszönhetik. Ha ez nem így lenne, akkor 258 országgyűlési képviselő képes lenne megfosztani az embereket alapvető emberi jogaiktól. Az alkotmányban jogi megfogalmazást nyernek a tőle függetlenül létező morális elvek, mint az emberi méltóság vagy a szabad véleménynyilvánítás. Azzal, hogy jogi normává tesszük, a szólás szabadsága akár bírói úton - alkotmánybírósági és rendes bírósági eljárások útján - is kikényszeríthetővé válik.

A morális elvek és az alkotmány szellemében megalkotott törvények mellett a szólás szabadságát az Alkotmánybíróság határozatai öntik jogi formába. Ezek szerint a szólásszabadságnak kiemelt szerepe van, amelynek más alapjoggal való összeütközése esetén csak nagyon kevés joggal szemben kell engednie. A beszéd tartalom­sem­le­ges védelmet élvez, miszerint a véleményt annak érték- és igazságtartalmára nélkül védelem illeti meg. A szólás szabadságát tehát tartalma alapján nem lehet korlátozni, ezt csak az általa kiváltott hatás alapozhatja meg. Az értékítéletek védelme eltérően alakul a tényközlésekétől, az előbbiek fokozottabb védelemben részesülnek. A véleménynyilvánítás szabadsága igen széleskörű, azonban a védelem nem terjed ki a becsületsértésre vagy a gyűlöletre uszításra. Ugyanakkor a közügyek bírálata, a közszereplők és a közhatalmat gyakorlók ilyen jellegű tevékenységére vonatkozó álláspontok fokozott védelemben részesülnek, elsősorban azért, mert ez a közvélemény mint alapvető politikai intézmény kialakulásának feltétele. Ezzel biztosítható ugyanis az egyén döntése és részvétele a társadalomban. A szólásszabadság értelmezésekor a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága és más, alapjogokat értelmező nemzetközi bíróságok is a fentekhez hasonló következtetésekre jutnak.

Az államnak nemcsak tartózkodnia kell a szabadságjogok gyakorlásába való beavatkozástól, hanem pozitív, tevőleges kötelezettségei is vannak. A szólásszabadság gyakorlásának felté­teleit és a vélemények kialakításának lehetőségeit az állam számos módon biztosítja az oktatási intézményektől a közszolgálati műsorszolgáltatásig.

5. Az alkotmány módosításával a gyűlölködő beszéd tilalmának alkotmányellenessége csak látszólag oldható fel.

A gyűlölködő beszéd elleni hatékony fellépésnek és a kisebbségek megfelelő védelmének sokak szerint napjainkban maga az alkotmány és az azt értelmező alkotmánybírósági álláspont a kerékkötője. Ennek alapja, hogy két évtizede az alkotmányon alapuló töretlen alkotmánybírósági gyakorlat újra és újra meghiúsította azokat a próbálkozásokat, amelyekkel az Országgyűlés tiltani és szankcionálni akarta a gyűlölködő beszédet. Így logikusan merül fel a kérdés, hogy miért nem módosítják akkor hát az alkotmányt és hárítják el ezzel az alkotmányban rejlő formai akadályokat a gyűlölködést büntető szabályok bevezetése elől. Mostanában is foglalkozik az Országgyűlés egy ilyen alkotmánymódosítással, de a módosítás ötlete később is bármikor újra felmerülhet.

Az alkotmány technikailag - ha a parlamentben megvan hozzá a kétharmados politikai akarat - valóban szinte szabadon módosítható. Ha az Országgyűlés az alkotmány szövegét átírja, azzal új helyzetet teremthet az Alkotmánybíróság számára is, ami így többé nem akadályozhatja meg a gyűlölködő beszédet tiltó törvények bevezetését, hiszen az alkotmány szövegét nem bírálhatja felül. Ám az esetlegesen, aktuális politikai célok szolgálatában kialakított alkotmányszöveg könnyen kerülhet ellentétbe a Magyar Köztársaság alapjogi értékrendjével és rendszerével. A szólás szabadságának tartalma nem kizárólag az alkotmányban foglalt mondatokat, hanem azok mögöttes tartalmát és elvi alapját is jelenti. Az alkotmány módosítását korlátok közé szorítja, hogy az általa közvetített - de nem általa alkotott, csupán jogi normává alakított - értékekkel nem kerülhet ellentétbe. A formailag alkotmányossá tett szabályozás ezért tartalmilag sértheti a szólásszabadság értékét.

6. A jog a szólásszabadságot, az emberek méltóságát és egyenlőségét egymásra tekintettel védi, de ebből nem következik az, hogy a méltóság és az egyenlőség erősebb védelmére a szólásszabadság korlátozása a megfelelő megoldás.

Sokan azt mondják, hogy a kisebbségekhez vagy a lakosság más csoportjaihoz tartozók méltóságát, egyenlőségét sérti, hogy szabad az őket sértő beszéd. Vannak, akik úgy vélik, a gyűlölködő beszéd megtiltása hozzájárulna ahhoz, hogy a többség őket a társadalom egyenlő méltóságú tagjainak ismerje el. A megfelelő védelemhez tehát az lenne szükséges, hogy a törvények betiltsák és büntessék a velük szemben gyűlölködő beszédet.

Ez az összefüggés azonban nem áll fenn. Az alkotmány nem egy-egy jogot, nem önmagában a méltóságot és nem is önmagában a szólásszabadságot védi, hanem a jogok együttesét. Az emberek egyes alapjogai a társadalmi együttélés által szükségessé tett esetekben és mértékben kölcsönösen korlátozzák egymást. A szólás szabadsága érdekében bizonyos mértékig meg kell hajolnia az emberi érzékenységnek, és az emberi méltóság egyes esetekben határt szab a szólás lehetőségének. Abból azonban, hogy az alapjogok kölcsönösen korlátozhatják egymás érvényesülését, nem következik, hogy a szólás korlátozása automatikusan a méltóság és az egyenlőség jobb érvényesüléséhez vezetne. Mindig gondos mérlegelést igényel, hogy egyes nézetek kimondásának jogi tilalma és büntetése alkalmas-e arra, hogy megvédjük az érintetteket, és az is, hogy vannak-e más eszközök, amelyek alkalmazásával akár hatékonyabban érhető el ugyanez a cél.

7. A gyűlölködő beszéd ott alakul ki, ahol alacsony a társadalom toleranciaszintje. Jogi úton történő korlátozása nem növeli a toleranciát, csak láthatatlanná teszi a kisebbségek elleni gyűlölet megnyilvánulásait.

A modernkori plurális társadalmaknak a globalizáció, a kommunikációs csatornák bővülése, az információ megállíthatatlan terjedése következtében szembesülniük kell azzal, hogy az egyének választhatnak és választanak is a különböző szokások és eszmerendszerek között. Sokféle kultúra, sokféle hagyomány él egymás mellett egy-egy társadalmon belül. Ezek a kulturális különbségek az információs társadalom kialakulása következtében még inkább láthatóvá váltak, mindez pedig gyakran jár együtt konfliktusokkal, amelyek a többséghez képest bármely szempontból más emberek elleni verbális fellépéshez vezethetnek.

Többféle folyamat, mint az egyenlőtlenségek növekedése, a különböző csoportok közötti összetartás mértékének csökkenése, a szolidaritás alacsony foka idézi elő egy társadalom alacsony toleranciaszintjét. Annál toleránsabb a társadalom, minél inkább képes a többség a kisebbségi lét elfogadása mellett közösséget érezni a kisebbséggel, őket a társadalom tőle különböző, de egyenértékű tagjainak tekintve.

Annak érdekében, hogy elfogadjuk a kultúrák sokszínűségét és megtanuljunk a különbségekkel együtt élni, nem a szólásszabadságot kell korlátozni, hanem a tolerancia mértékét kell növelni. A tiltás és korlátozás mint jogi eszköz nem alkalmas a gyűlölködő beszéd mögötti társadalmi probléma visszaszorítására. A jogi tilalom célja ugyanis nem a gyűlölködő beszédhez vezető alacsony toleranciaszint megváltoztatása, hanem csupán az adott vélemény kifejezésének megakadályozása. A gyűlölködő vélemények attól még létezni fognak, hogy korlátozzák a megnyilvánulás lehetőségét. A jogkorlátozás ezért csak a tünetek elfedésére képes, de arra nem, hogy a népszerűtlen csoportok elleni gyűlöletet visszaszorítsa.

8. A gyűlöletbeszéd megfékezésére nem új jogi ti­lalmakat kell alkotni, hanem a meglévőket kell alkalmazni, és a Legfelsőbb Bíróságnak biz­tosítania kell e jogalkalmazás egységességét.

A társadalmi problémákra adható jogi válaszok két nagy csoportra bonthatóak: jogalkotási és jogalkalmazási lépésekre. Napjainkban a gyűlölködő beszéddel kapcsolatban általában először a jogalkotási feladatot szokták említeni, annak ellenére, hogy új jogszabályok önmagukban nem képesek a kirekesztett kisebbségek helyzetén javítani. Ugyanakkor azt is látjuk, hogy a hatóságok vonakodnak a gyűlöletbeszéddel kapcsolatban már létező szankciókat alkalmazni. Alappal feltételezhetjük ezért, hogy egy újabb gyűlöletbeszéd-tilalom is ugyanerre a sorsra jutna.

A jog jelenleg is tiltja a kirekesztő nézetek számos megnyilvánulását. Ezek esetében megfigyelhető a kirekesztő beszédnek egy-egy olyan sajátos jellemzője, amelyre tekintettel a jog közbelép és tilalmat fogalmaz meg. Az egyik ilyen beszéd az, amivel nagy nyilvánosság előtt egy közösséghez tartozó embercsoport elleni erőszak érzelmi előkészítése történhet meg. Ez az uszítás, amit a büntető törvénykönyv szankcionál. Ugyancsak tilos az egyes meghatározott, azonosítható emberek jogait sértő beszéd. Ha ilyen hangzik el, akkor az akár becsületsértést, rágalmazást, akár polgári jogi személyiségi jogi jogsértést is megvalósíthat. Minden esetben jogellenes továbbá, ha a közhatalom gyakorlói részéről hangzik el bármiféle kirekesztő beszéd. A közhatalom gyakorlói ugyanis nem hivatkozhatnak a szólásszabadságra, megszólalásaikkal nem saját véleményüknek adnak hangot, hanem az államot képviselik. Az állam képviselői kizárólag az alkotmány értékrendjén alapuló állításokat fogalmazhatnak meg. Ha bármilyen formában kirekesztő, az emberi méltóságot, az egyenlő bánásmódot sértő kifejezést használnak, azzal a közhatalmi tevékenységükkel járó kötelezettségüket sértik meg. Ha a kirekesztő beszéd bármelyik fenti körülménnyel párosul, a jogalkalmazók feladata a tilalmak érvényre juttatása.

A bírói jogalkalmazásnak egyrészt ki kell alakítania azokat a teszteket, amelyek esetről esetre alkalmazván kirajzolják a szabad és tiltott beszéd közötti határvonalat, másrészt következetesen alkalmaznia kell a jogkövetkezményeket. A bírói jogalkalmazás következetlenségeit a Legfelsőbb Bíróság jogegységi határozatokkal szüntetheti meg és egyben segítheti a bíróságok munkáját.

9. A gyűlölet visszaszorítása és a tolerancia növelése társadalompolitikai eszközökkel valósítható meg.

Alkotmányunk megköveteli, hogy a különböző vélemények - akár gyűlölködő nézetek - szabadon megjelenhessenek, emellett az államnak feladata a jogegyenlőség, a polgárok emberi méltóságának biztosítása is. A puszta gyűlölködő beszédet a jog nem tilthatja meg, de annak visszaszorítása, a kirekesztő vélemények marginalizálása az államnak alkotmányos kötelezettsége. Az állam e kötelezettségének tehát nem a szólásszabadság jogi korlátozásával, hanem társadalompolitikai eszközökkel tud eleget tenni.

A társadalom toleránsabbá válása hosszú távú folyamat, amit sok tényező befolyásol. A kultúrák közötti párbeszéd, a különböző társadalmi csoportok közötti erős interakció segít abban, hogy a többség megismerje a ma népszerűtlen kisebbségeket, ezzel is gátolva az ismeretlentől való félelem és az ezt követő agresszió lehetőségét. Ebben fontos szerepe kell hogy legyen a közmédiumoknak, amelyek feladata és egyben kötelessége a jogállami, alkotmányos értékek közvetítése és megjelenítése. A köz­szol­gá­latiság jegyében a közmédiumok jelentős szerepet töltenek be a társadalmi értékrend, így a tolerancia kialakításában is.

A kultúrák közötti közvetítésben további fontos tényező az oktatás. Az egyes társadalmi csoportokat érintő kirekesztés egyik ellenszere a kisebbség kultúrájának, történelmének és élethelyzetének a megismerése. Minél többet tud a többségi társadalom a ma népszerűtlen kisebbségekről, annál inkább lesz elfogadható számára, ezért a közoktatásban meg jelen kell lennie a kisebbségek kultúrájának és történelmének.

10. A közhatalom gyakorlóinak és a közvélemény formálóinak fel kell lépniük a társadalomban megjelenő gyűlölet és gyűlölködő beszéd ellen.

Azoknak, akiknek a szavára a közvélemény odafigyel, meghatározó és jellegadó szerepük van a társadalmi értékrend kialakításában, megnyilvánulásaik érték- és mértékadóak a társadalom tagjai számára. Egységes és kifejezett fellépésük elengedhetetlen feltétele a gyűlölködés és így a gyűlölködő beszéd visszaszorításának.

A közhatalom gyakorlói erkölcsi és jogi felelősséggel tartoznak a jogállami értékek és az alapjogok betartásáért és betartatásáért. Tevékenységük során az alkotmány alapértékeit kell kifejezésre juttatniuk. Megnyilatkozásaik és kijelentéseik alkalmával ezeknek az elveknek a mentén kell eljárniuk, mégpedig oly módon, hogy hangsúlyosan és kifejezetten elhatárolódjanak mindenféle gyűlölködő beszédtől. Amikor nem így tesz az, aki a közhatalom nevében jár el, nemcsak alkotmányos kötelezettségét sérti meg, hanem jelentős mértékben hozzájárul a kirekesztő és szélsőséges vélemények terjedéséhez, elmélyítve ezzel a többség és a kirekesztett kisebbség közötti szakadékot.

A társadalom véleményformálóinak - bár nem törvény írja elő - a közvéleményt befolyásolók csoportjaként erkölcsi felelősségük van a demokratikus alapelvek érvényre juttatásában. Fellépésükkel képesek a kirekesztő és gyűlölködő hangokat elszigetelni, az ilyen véleményeket vallókat a társadalom perifériájára szorítani.

  • kapcsolódó anyagok
ALAPJOGOK
GYŰLÖLETBESZÉD
JOGALKOTÁS
EKINT