Tervek 2010-re - Sávos ingatlanadó, 17 és 32 százalékos szja-kulcs, 30 százalékos eva

2009.05.13. MTI

Sávos, 0,2 és 1 százalék közötti ingatlanadó, 17 százalékos alsó szja-kulcs, amelynek sávhatára 5 millió forint lenne, 32 százalékos felső szja-kulcs és 30 százalékos eva szerepel a 2010-es adótervekben, az MTI szocialista forrásból származó értesülése szerint.

A 2010-re tervezett adócsomagról Oszkó Péter pénzügyminiszter tartott prezentációt az MSZP informális frakcióülésén kedden; a több mint ötórás tanácskozás után Mesterházy Attila frakcióvezető a csomag tartalmáról semmilyen részletet nem mondott az újságíróknak. A frakcióvezető hangsúlyozta: ez volt az első konzultáció, és a tervezetben szereplő számok még változhatnak.

A kormány tervei között a sávosan kivetett ingatlanadó bevezetése szerepel. Eszerint 2 millió forintos érték felett 0,2 százalék, 10 millió forint felett 0,35, 30 millió forint felett pedig 0,5 százalék lenne az ingatlanadó éves mértéke. A garázsok és üdülők után 1 százalékos ingatlanadót kellene fizetni.

A tervek szerint az önkormányzatok vetnék ki az új adót, amelyet 2010. január 1-től vezetnének be, és két részletben kellene fizetni. Először jövő év júliusában az első félévi ingatlanadót fizetnék meg a tulajdonosok.

A kabinet az ingatlanadóból évi 125 milliárdos bevétellel számol.

Az, aki nem ért egyet az ingatanára megállapított értékkel, más értékbecslést kérhetne; az értékbecslők körét az állam határozná meg. A tulajdonosok erről a listáról választhatnának, de az értékbecslés költségét maguknak kellene állniuk. Ezzel a megoldással az Alkotmánybíróság korábbi aggályát küszöbölnék ki.

A tervek szerint a nyugdíjasokat nem köteleznék az ingatlanadó megfizetésére, azt "feljegyeznék", és az örököst terhelné. Az állami intézmények és az egyházak teljes egészében mentesülnének e teher alól.

Az MTI úgy tudja, a tervek szerint a személyi jövedelemadó alsó sávhatára 5 millió forintra emelkedne, és a mostani 18 százalék helyett 17 lenne az alsó kulcsa. A felső kulcs 36-ról 32 százalékra csökkenne. Jövőre megszűnne a tételes eho, és a munkáltatói járulék idei öt százalékos csökkentését minden jövedelemre kiterjesztenék.

A 2010-es adócsomag tartalmazza azt is, hogy a jelenlegi 25-ről 30 százalékra nőne az eva-kulcs.

Az MTI értesülési szerint az MSZP-frakció jelenlévő tagjai leginkább az ingatlanadót bírálták, egyebek mellett azért, mert az szerintük tovább csökkenti az MSZP támogatottságát, és tovább növeli a hátrányos helyzetűek terheit. És többen felvetették, hogy a nyugdíjasokat sértő az eljárás, mert az örököseikre így adósságot hagynának.

Mesterházy Attila frakcióvezető az ülés után újságíróknak hangsúlyozta: az informális frakcióülésen nem döntöttek semmiről, hiszen erre nincs is lehetőség. Az újságírók által felvetett lehetőségekre azt mondta, mivel a konzultációk folynak, nem lehet megmondani, mi lesz a javaslat végleges formája.

Mint mondta, a keddi konzultáció arról szólt, hogy a 2010-es adócsomag tekintetében melyek azok az elvárások, amelyek olyanná teszik a javaslatot, hogy a frakció megszavazza. Arról nem beszélt, hogy ezek az elvárások mit takarnak. Hozzátette: az informális frakcióülésen elhangzott javaslatokkal kapcsolatos számításokat a Pénzügyminisztérium elvégzi, és tovább egyeztetnek róluk.

Arra a kérdésre, hogy az ingatlanadó megkapta-e az elvi támogatást, Mesterházy Attila úgy válaszolt: a pénzügyminiszter a további munkához kapott elvi támogatást. Kérdésre válaszolva azt mondta: az a Fidesz dolga, ha el akarja törölni az ingatlanadót, hatalomra kerülése esetén.

  • kapcsolódó anyagok
ORSZÁGHÁZ
ADÓZÁS
JOGALKOTÁS
PÁRTOK