Dohányozni tilos! - Szakbizottság előtt a dohányzás szigorítása

2009.05.27. MTI

Tilos lesz a dohányzás a zárt éttermekben, az aluljárókban, a játszótereken, a vonaton és a buszmegállóban, ha a parlament elfogadja a nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló törvényjavaslatot, amelyet ma tárgyal az Országgyűlés egészségügyi bizottsága.

A bizottsági indítványként beterjesztett javaslat tiltja majd a dohányzást a melegkonyhás vendéglátóhely zárt légterű helyiségében, a gyalogosforgalom számára nyitva álló aluljárókban, zárt légterű felüljárókban és a közterületi játszótereken, valamint a tömegközlekedési járművek megállóiban, illetve a menetrend szerint közlekedő személyvonatokon.

A javaslat szabályozza, hogyan, milyen körülmények között lehet cigarettát árusítani, illetve rendelkezik a dohánytermék dobozán kötelezően feltüntetett szövegről és képről, azok méretéről, valamint a bírságok mértékéről.

A javaslat a személyszállító vonatokra vonatkozó korlátozások szigorítását, a képes feliratok alkalmazását, valamint a melegkonyhás vendéglátóhelyek esetében az új dohányzási korlátozásokat fokozatosan - fél-egyéves - felkészülési idővel vezeti be.

  • kapcsolódó anyagok
DOHÁNYZÁS
JOGALKOTÁS