Nem értek egyet azzal, hogy a gazdasági válság miatt meg kell szüntetni az Egészségbiztosítási Felügyeletet – mondta a Magyar Nemzet hétfői számában megjelent interjúban Kovácsy Zsombor, a szervezet június 30-ig hivatalban lévő elnöke.

Kovácsy Zsombor szerint a felügyelet a feladatköréhez és létszámához képest nagyon gazdaságos költségvetéssel, szoros gazdálkodással, takarékosan látja el jogvédelmi feladatát, ami a válságban még fontosabb. Hozzátette: jelenlegi pozíciójában nem tud vitatkozni azzal, ha egy politikus felveti, hogy ezt a funkciót nem ilyen formában kell ellátni, a saját szervezete iránt ugyanis elfogult lehet.

A távozó elnök elmondta: nem tartja teljesíthetőnek a kórházvezetők kérését, hogy a finanszírozási nehézségek idején ne büntessék az egészségügyi intézményeket a pénzhiányból eredő mulasztások miatt. Szerinte ez olyan volna, mintha a rendőrség az elkövető anyagi helyzete alapján döntene egy közlekedési szabálysértési ügyben. Mint mondta, a kórházak megbírságolása nem öröm, hanem szükséges rossz a szabályok betartatásának érdekében.