Az Országgyűlés szinte egyhangúlag döntött arról, hogy a jövőben az önkormányzatok is fogadhatják elektronikus úton az adóbevallásokat. Az adózás rendjéről szóló törvény módosítását 365 igen és egy tartózkodás mellett fogadta el a Ház hétfőn.

A Kósa Lajos (Fidesz) és Botka László (MSZP) által beterjesztett törvényjavaslatot az tette szükségessé, hogy az adózás rendjéről szóló törvény csak az állami adóhatóság előtti eljárást elektronizálta, az önkormányzatokat kihagyta ebből. Ez annál inkább hátrányos az önkormányzatokra nézve, mivel azok a GVOP pályázati forrásaiból – valamint saját forrásokból – jelentős informatikai fejlesztéseket végeztek, így felkészültek az adóügyek elektronikus intézésére is.

Az indokok miatt a két képviselő – az első Debrecen, a második Szeged polgármestere – javaslatára a parlament is támogatta az adózás rendjének a módosítását. Így az önkormányzat rendeletben mondhatja ki, hogy a helyi adóhatósághoz bejelentés, bevallás, illetve adatszolgáltatás elektronikus úton is teljesíthető. Ennek módját az önkormányzat határozza meg és teszi közzé.

Az önkormányzat – szintén rendeletben – azt is előírhatja, hogy az adószámmal rendelkező adózó a bejelentést, bevallást, illetve az adatszolgáltatást csak elektronikus úton teljesítheti. A törvénymódosítás a Magyar Közlönyben történt kihirdetést követő napon lép hatályba.