A politikai pártok nagy többségének támogatásával az Európai Parlament tegnapi strasbourgi plenáris ülésén hivatalosan jóváhagyta az EU távközlési reformcsomagját, melyre a Bizottság 2007 novemberében tett javaslatot (IP/07/1677). A Bizottság üdvözli a döntést.

Az átdolgozott keretirányelvet harmadik, utolsó olvasatban kedden fogadta el az Európai Parlament 510 igen, 40 nem és 24 tartózkodó vokssal.

Jerzy Buzek, az EP elnöke azt mondta, ez a jogszabálycsomag kitűnő példája annak, hogy az európai jogalkotók közvetlen hatással vannak a polgárok életére. “Örülök, hogy hozzájárultunk az elektronikus kommunikációs eszközöket és az internetet használók jogainak erősítéséhez” – mondta Buzek, aki a Tanácsot képviselő Åsa Torstensson svéd miniszterrel együtt szerdán írja alá a távközlési csomagot.

Az EU 500 millió polgára hamarosan élvezheti az abból fakadó előnyöket, hogy az európai távközlési piacon fokozódó verseny következtében a fogyasztóknak több választási lehetőség áll majd rendelkezésére, szerte Európában javul a gyors, szélessávú internetkapcsolattal való lefedettség, valamint a távközlési szolgáltatókra vonatkozóan megerősödik a magánéletük tiszteletben tartásához való joguk.

Az európai fogyasztók jogai lényeges mértékben bővülnek új jogokkal is, mint például a vezetékes vagy mobilszolgáltató egy munkanapon belül történő váltásának joga, a telefonszám megtartásával; a fogyasztók jobb tájékoztatáshoz való joga az általuk előfizetett szolgáltatásokkal kapcsolatban, valamint a fogyasztók ahhoz való joga, hogy távközlési szolgáltatójuktól tájékoztatást kapjanak adataik, megsértéséről. A szolgáltatóknak lehetőséget kell biztosítaniuk arra, hogy a fogyasztók 12 hónapnál rövidebb időszakra is szerződést köthessenek. Az EU új előírásai szerint a nemzeti távközlési hatóságok hatáskörébe fog tartozni továbbá a hálózati átviteli szolgáltatásokra vonatkozó minimális minőségi szintek meghatározása és az “internet semlegességének” előmozdítása az európai polgárok számára.

A távközlési reform ezenfelül meg fogja erősíteni az európai fogyasztóknak az internet-hozzáférésre vonatkozó alapvető jogait. A csomagba az Európai Parlament javaslatára bekerült új, az internet szabadságára vonatkozó rendelkezés egyértelművé teszi, hogy az EU polgárainak alapvető jogaira tekintettel, beleértve a magánélet tiszteletben tartásához való jogot is, a nemzeti hatóságok nem korlátozhatják az internethez való hozzáférést közpolitikai okokra hivatkozva, kivéve, ha az intézkedést tisztességes és pártatlan eljárás, valamint tényleges és megfelelő időben történő bírósági felülvizsgálat előzte meg.

A reform tegnapi, az Európai Parlament által történő jóváhagyására a Parlament, a Tanács és a Bizottság tárgyalóinak november 5-én elért politikai megállapodását követően került sor (MEMO/09/491). Ez a lépés megkönnyíti az EU távközlési reformjának ez év decemberi hatálybalépését. Azt követően a tagállamoknak 18 hónapjuk lesz arra, hogy az EU megreformált távközlési szabályait nemzeti távközlési jogukba átültessék.

„Az EU távközlési reformja fokozni fogja a versenyt az európai távközlési piacon, jobb és olcsóbb vezetékes, mobil- és internetszolgáltatásokat és gyorsabb internetkapcsolatot fog eredményezni valamennyi európai polgár számára. Az Európai Parlament erőteljes támogatásának köszönhetően Európa a polgárokat helyezte előtérbe a távközlési szabályozásban”, mondta Viviane Reding, az EU távközlési biztosa. „Örvendetes hír az európai fogyasztók számára, hogy a funkcionális szétválasztás új, hatékony eszköze segíteni fogja a nemzeti szabályozó hatóságokat a távközlési piacon a versenyt akadályozó szűk keresztmetszetek felszámolásában, ezáltal is növelve a fogyasztók előtt álló választási lehetőségeket. Hálás vagyok, hogy az Európai Parlament támogatta a Bizottságot az integráltabb egységes piac létrehozásában a távközlés területén. Az új Európai Távközlési Szabályozók Testületének (BEREC) létrehozása, melynek intézményi felépítését alapjában véve az európai parlamenti képviselők határozták meg, jól látható jele annak, hogy komolyan gondoljuk, amikor azt állítjuk, hogy az európai távközlési szolgáltatók és fogyasztók a jövőben nem fogják érzékelni az országhatárokat a hálózati hozzáférés és a kommunikációs szolgáltatások tekintetében. Ezáltal Európa távközlési szolgáltatóinak és fogyasztóinak valóban egységes piaca immár kézzelfogható közelségbe került. ”

Az EU távközlési csomagjában foglalt 12 legfontosabb újítással kapcsolatban lásd (angol nyelven): MEMO/09/ 513 .

Következő lépések:

  • A jogszabály aláírása az Európai Parlament és a Tanács elnöke részéről november 25-én;
  • A teljes távközlési reformcsomag hatálybalépése az EU Hivatalos Lapjában történő közzététellel (december 18.);
  • Az Európai Távközlési Szabályozók Testülete (BEREC) létrehozása (2010 tavasza);
  • A távközlési reformcsomag átültetése az EU 27 tagállamának nemzeti jogszabályaiba (2011 júniusáig).

További információ:

Az elfogadott reformcsomag nem végleges szövege:

http://ec.europa.eu/information_society/policy/ecomm/tomorrow/index_en.htm

MEMO/09/513