Az egyiptomi rendőrhatóságok kérése alapján az Interpol kedden sürgősségi körözést adott ki az egyiptomi Gizában 1951-ben született Aiman al Zawahri ellen, aki az al Jihad terrorista csoport vezetője ellen, aki feltehetően az Oszama bin Laden által vezetett Al-Kaeda terrorista hálózat egyik kulcsfigurája – olvasható az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) internetes honlapján.

A tájékoztatás szerint az Interpol 179 tagországa hivatalosan is kérte, hogy próbálják megtalálni őt, és amennyiben ez sikerül, azonnal értesítsék a kairói irodát, vagy az Interpol Főtitkárságát a franciaországi Lyonban. Aiman al Zawahri képzett orvos, számos Egyiptomban végrehajtott terrorista cselekmény szülőatyjaként ismert. Zawahrit bűnpártolással és bűnszervezéssel vádolják, továbbá előre kitervelt emberöléssel, lőfegyver, lőszer, robbanóanyag tartásával, tárolásával, birtoklásával, vagyon elleni bűncselekményekkel, okirat hamisítással. Feladatai közé tartozott a külső kommunikáció, továbbá, hogy a szervezetbe tagokat toborozzon és kiképezzen, illetve finanszírozza a fegyver-vásárlást.