Az Interpol budapesti közgyűlésén szerdán elfogadta az Europollal történő együttműködési megállapodást; a megállapodás a terrorizmust is magába foglaló, nemzetközi bűncselekményekkel kapcsolatos fontos információk cseréjére vonatkozik.

  • Ma két büszke és hatékony szervezet tette félre a különbözőségeit, és tett jelentős lépést előre azért, hogy megalapozza a kritikus rendőrségi információk tökéletes áramlását a terrorizmus és más súlyos bűncselekmények elleni harcban – idézi Robert K. Noble, az Interpol főtitkárának kijelentését az ORFK közleménye. Az Europol – rendőri szervezet, melyet az Európai Unió 15 állama hozott létre – és az Interpol – amely 179 nemzetet magában foglaló nemzetközi szervezet – olyan kapcsolatot épít ki, amely jelentősen erősíti a nemzetközi rendőri együttműködés struktúráját. A 2002. január 1-én bevezetendő euró nagy kihívást jelent a rendőrségeknek az egész világon – áll a rendőrség közleményében. – Készen kell állnunk arra, hogy megfeleljünk az új kihívásoknak Európában és szerte a világon a hamisítás, pénzmosás, csalás és rablás területén – jelentette ki Jesús Espigares Mira, az Interpol elnöke. A 70. közgyűlés jóváhagyása, melyben engedélyezi az egyezmény végrehajtását, követi az Európai Unió igazságügyi és belügyminiszteri tanácsának hasonló döntését.