A banki adatok amerikai hatóságoknak történő átadásáról szóló átmeneti EU-USA megállapodás elutasítása mellett tört lándzsát csütörtöki szavazásán az Európai Parlament polgárjogi szakbizottsága. Ha a képviselők az eheti plenáris ülésen is leszavazzák a megállapodást, az jogilag semmissé teszi az egyezményt.

Az Európai Parlament polgárjogi bizottsága csütörtökön a banki információk átadásáról szóló EU-amerikai megállapodás elutasítását javasolta a képviselőtestületnek, amely eheti plenáris ülésén (csütörtökön) szavaz majd az egyezményről. Amennyiben az EP plenárisa is a megállapodás ellen foglal állást – amire komoly esély van -, jogilag semmissé válik az egyezmény.

Az erről szóló jelentést 29 igen, 23 nem és egy tartózkodás mellett szavazta meg csütörtökön a polgárjogi szakbizottság, amely arra is felkérte a Tanácsot és a Bizottságot, hogy kezdjen tárgyalásokat az Egyesült Államokkal egy hosszú távra szóló adatcsere-megállapodásról (a most szavazásra bocsátott egyezmény csak kilenc hónapra szól, addig kellene egy végleges egyezményt kitárgyalniuk a feleknek).

„Ha ma a megállapodás ellen foglalunk állást, annak még nem lesz jogalkotási következménye, de egyértelmű figyelmeztetés lesz” – közölte Jeanine Hennis-Plasschaert (holland, liberális) jelentéstevő. A holland képviselőnő jelentése szerint a megállapodás „megsérti az adatvédelmi törvény alapelveit, így a szükségesség és az arányosság elveit”, amit nem lehet ellenőrzési mechanizmusokon keresztül korrigálni a későbbiekben. Hennis-Plasschaert jelentése azt is kifogásolja, hogy a banki adatok átadására vonatkozó igény semmiféle bírósági engedélyezéshez nincs kötve, mintahogy határidőkhöz sem. Ráadásul nincs pontosan rögzítve az, hogy milyen körülmények között adhatják tovább az amerikai hatóságok harmadik országoknak (példának okáért Izraelnek és Pakisztánnak) az európai polgárok banki adatait és az sincs szabályozva, hogy maximum mennyi ideig lehet megőrizni az adatokat.

A jelentéstevő azzal az állítással is vitába száll, hogy parlamenti elutasítás esetén „biztonsági vákuum” jönne létre, hiszen – mint rámutat – 2010-ben hatályba léptek az EU és az USA közötti igazságügyi együttműködésre vonatkozó új rendelkezések, amelyek külön kérésre a nemzeti hatóságokon keresztül hozzáférést engednek célzott pénzügyi adatokhoz.

Az Egyesült Államok szerint ugyanakkor, ha a Parlament nem adja beleegyezését az egyezményhez, az komolyan visszavetheti a terrorizmus elleni harcot. Amerikai diplomaták – akik hírek szerint az elmúlt hetekben komoly lobbytevékenységet folytattak a Parlamentben – arra emlékeztetnek, hogy a banki adatok átadásáról szóló egyezménynek köszönhetően az elmúlt időszakban számos terrorakciót sikerült megelőzniük, illetve terrorista sejteket felszámolniuk. Egyébként ezt az állítást támasztja alá az a szakértői jelentés is, amit egy francia bíró, Jean-Louis Bruguiére készített el a napokban az Európai Bizottság megrendelésére. A banki adatok átadása a korábban belgiumi központtal működő SWIFT-rendszeren keresztül történik.

A szocialisták, a liberálisok és a zöldek alapvetően támogatják a megállapodás elutasítását, amelyet még tavaly novemberben tárgyalt ki a Bizottság és a Tanács az amerikai hatóságokkal. A legnépesebb frakció, az Európai Néppárt már sokkal megosztottabb: a pártcsoport szerdai ülésén 103 képviselő a megállapodás jóváhagyása mellett foglalt állást, míg 49-en – elsősorban a német és az osztrák kereszténydemokraták -, a szavazás elhalasztása mellett törtek lándzsát, Manfred Weber német képviselő szerint azért, mert több kérdésben komoly fenntartásaik vannak. „Az elvekkel és a banki adatok átadásával ugyanakkor egyetértünk” – tette hozzá Weber újságírókkal találkozva.

Amerikai részről kilátásba helyezték, hogy parlamenti elutasítás esetén kétoldalú tárgyalásokat kezdenek az EU tagállamaival az adatok átadásáról, amit az Európai Parlament kifejezetten rossz néven venne.