A törvény szerint továbbra is az Állami Számvevőszék (ÁSZ) hatáskörében marad az állami vezetők vagyongyarapodásának vizsgálata, bár az ÁSZ kérte, hogy vagy adjanak jogosítványokat ehhez, vagy helyezzék át más szervezethez a feladatot.

Az MSZP kérésére az Országgyűlés hétfőn levette a napirendről azt az alkotmányügyi bizottság által benyújtott törvényjavaslatot, amely ÁSZ-tól visszahelyezi az állami vezetők és hozzátartozóik vagyongyarapodásának vizsgálatát ismét az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalhoz (APEH). A szocialisták a döntést nem akarták megindokolni.

Az ÁSZ-hoz két évig tartozó hatáskör eszközök hiányában nem működött, a törvényjavaslat azért került a parlament elé, mert az ÁSZ jelezte, hogy a vizsgálatok lefolytatásához nincsen jogköre. Ezért kérte, hogy vagy vegyék el a jogosítvány tőle, vagy adjanak hozzá eszközöket.

Az alkotmányügyi bizottságban az MSZP és a Fidesz megegyezett, hogy módosító javaslatot nyújt be a központi államigazgatási szervekről, valamint a kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló törvényhez, ezen előterjesztéshez pedig már nem adnak be újabb módosításokat, így arról dönteni tud az Országgyűlés.

A 2008-as törvénymódosítás Gyurcsány Ferenc akkori kormányfő a közélet megtisztítását célzó javaslatcsomagjának része volt. A változtatást akkor azzal indokolták, legyen világos, ki mennyit és hogyan kap, ha olyan állami tisztséget tölt be, ami az átlagost messze meghaladó felelősséggel jár.

A törvény szerint az ÁSZ ötévente vizsgálta volna az állami vezető és a vele egy háztartásban élő hozzátartozója vagyongyarapodását, ha pedig megszűnt volna a vezető megbízatása haladéktalanul elvégezte volna vagyonosodási vizsgálatot.

Az ügy előzményei közé tartozik, hogy 2007-ben több vezető politikus ellen is volt ilyen vizsgálat: köztük Orbán Viktor Fidesz-elnökkel szemben is, illetve Lendvai Ildikó akkori szocialista frakcióvezető ellen is, de ő maga ellen kért ilyen vizsgálatot. Ezt követően merült fel, hogy egy független testületnek, a számvevőszéknek kellene átadni ezt a jogkört, de a törvénymódosítás után röviddel kiderült, az ÁSZ-nak nincsenek meg a megfelelő eszközei.

Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója azt mondta: ha a Fidesz kormányra kerül, akkor az egyik első lépéseként hatályon kívül helyezi a törvény azon passzusát, amely az Állami Számvevőszékhez utalta ezeket a vizsgálatokat. Hozzátette: így újra a normál menetrendben, az APEH vizsgálná ezeket az ügyeket.