A bírósági szervezet tiszta, azok a korrupciós jelenségek, amelyek eluralják a közéletet, a bírósági rendszerben nem jelennek meg – jelentette ki Baka András, a Legfelsőbb Bíróság (LB) és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság összbírói értekezletét követő miskolci sajtótájékoztatóján kedden.

A bírósági szervezetben nagy korrupciót, vagy visszaélést nem lehet tapasztalni, egy-egy eset előfordul, de nem jellemző – mondta a főbíró.

Hozzátette: az elmúlt időszakban a 2001-es és 2008-as esztendő között 18 esetben emeltek vádat bíró ellen, de ezek jó része is egészen más területen (például közlekedési ügyek miatt) történt, nem korrupcióval, bűncselekménnyel összefüggésben.

Az LB elnöke elmondta: a Borsod megyei bíróság az ország harmadik legnagyobb ügyforgalmú igazságszolgáltatási intézménye, amely százhetvenes bírói létszámmal dolgozik. Úgy fogalmazott, hogy a megyei bíróság, ha nem is “problémamentes”, megtesz mindent, amire lehetősége van, noha olykor igen nehéz körülmények között végzik a feladatukat. Utalt az épületek állapotára is; azok sok esetben elavultak, nem erre a feladatra épültek.

Baka András arról is szólt, mennyire fontos a bírák – és a tárgyalótermek – védelme. Utalt arra, hogy vulgáris, olykor minősíthetetlen atrocitásoknak vannak kitéve, sőt volt már példa tettlegességre is. Hozzátette: kiemelt figyelmet kell fordítani a sajtó tájékoztatására is, hiszen ezáltal ismerheti meg a közvélemény az ügyeket, különös tekintettel a közérdeklődésre számot tartó nagyobb bűnesetekre. Nem szabad azonban megfeledkezni arról, hogy a tárgyalóteremben munka folyik, a kameráknak menet közben nincs helyük a teremben – ismertette álláspontját.

Kérdésre válaszolva kitért arra, hogy a politika nem nehezedik rá a bíróság munkájára. Mint mondta, a politikai környezet nehéz, s fokozottak az indulatok. Van, aki pert veszít és a döntés mögött politikai ügyletet “sejtet”, pedig ez nem így van. Mindez káros, hiszen a közvélemény azt hiheti, neki van igaza – jegyezte meg.

Kapcsolódó cikk:

“Nincs kamera, itt mi dolgozunk” – Főbíró: A sajtó tevékenysége nem zavarhatja a bíró munkáját