Bírák és ügyészek pályaalkalmassági vizsgálata

2010.05.27. Jogi Fórum / dr. Romsics Viktor

Szinte hetente szolgáltat sajtótémát, hogy a társadalomnak a legkülönfélébb területeken kell vagy kellene önvédelmet gyakorolnia bizonyos személyek pszichológiai vizsgálatával, kiszűrve azokat, akiknek fejébe őrült gondolatok fészkelték be magukat. A bírák és ügyészek sem menekülhetnek a lélekgyógyászok szeme elől. De nem állnak hatalmukban.

A bírák, bírósági titkárok és ügyészek ún. pályaalkalmassági vizsgálatát 1999 márciusától vezették be Magyarországon. Technikailag a bírák és a bírósági titkárok pályaalkalmassági vizsgálatáról született miniszteri rendelet (Pávr.), amelyet az ügyészségi szolgálati törvény (Üsztv.) az ügyészekre is alkalmazandónak nyilvánított [1/1999. (I.18.) IM-EüM együttes rendelet; az ügyészségi szolgálati viszonyról és az ügyészségi adatkezelésről szóló 1994. évi LXXX. törvény 14/B. § (3) bek.]. A két jogszabály által meghatározott alanyok tekintetében ugyanazok az igazságügyi szakértői intézmények, ugyanazon szabályok szerint végzik el vizsgálatokat, a fenti rendeletnek megfelelően.

Az idézett jogszabályok szerint a bírói, ügyészi pályán adódó feladatok ellátásához kívánatos egészségi, fizikai és pszichikai képességek meglétéről vagy hiányáról kell megállapításokat tenni a vizsgált személyek pályaalkalmassági átvilágítása során.

A pályaalkalmassági miniszteri rendelet a vizsgálatot három nagyobb részre osztja: általános orvosi vizsgálat, neuro-pszichiátriai vizsgálat, illetve általános pszichológiai vizsgálat. A pszichológiai vizsgálat céljaként a „vizsgált személy személyiségének, intelligencia- és karakterjellemzőinek megállapítását” tűzték ki a kilencvenes évek végén, azzal, hogy „vizsgálni kell a pszichikai funkciókat, a személyiség dimenzióit és az érzékelést” [3. §].

A rendelet melléklete, amely tételesen ismerteti az elvégzendő vizsgálatokat, finomít az inspekció tartalmát illetően. Az általános orvosi kutakodás körébe a kórelőzmény felvételén és az általános testi (mellkasi, mozgásszervi) vizsgálaton túl egyébre nem kötelezi a vizsgáló szakértőt, például laborvizsgálatra csak „szükség esetén” kerülhet sor. A neuro-pszichiátriai vizsgálat elmaradhatatlan része egyrészt szintén anamnézisből, másrészt szervi idegrendszeri vizsgálatból áll. Komolyabb és így sokkal költségesebb vizsgálatok (pl. koponya CT) szükség esetén végezhetők el. A harmadik pillér, a pszichológiai alkalmasság vizsgálat alapvető elemei: feltáró beszélgetés (exploratio) és alaptesztek (köztük a közismert Rorschach) elvégzése. Kiegészítő vizsgálatok szükségessége ebben a körben is indokolt lehet.

A vizsgálatot és az esetleges felülvizsgálatot az Igazságügyi Szakértői Intézetek Hivatala állományába tartozó általános igazságügyi orvos, pszichiáter, valamint pszichológus szakértők végzik. A vizsgálatot végző igazságügyi szakértőkből álló Vizsgáló Bizottságot, annak elnökével és elnökhelyettesével együtt, csakúgy mint a Felülvizsgáló Bizottság tagjait, elnökét és elnökhelyettesét az igazságügy-miniszter az OIT véleményének figyelembevételével az Igazságügyi Szakértői Intézetek Hivatala szervezeti egységeiként működő igazságügyi szakértői intézetek szakértői közül 5 évre szóló időtartamra jelöli ki. Jelenleg az OIT döntéshozatala során a bírói kar vezetői megkerülhetetlenek, de általánosságban sem túlzó a megállapítás, hogy a két hivatásrend képviselői komoly hatással lehetnek saját pályaalkalmassági ellenőreik kiválasztására.

A vizsgálat eredményeit összefoglaló véleményben kell rögzíteni. Az összefoglaló véleménynek tartalmaznia kell, hogy a szakértői bizottság megállapítása szerint a vizsgált személy a vizsgálat időpontjában a bírói munka végzését kizáró vagy számottevően befolyásoló betegségben szenved-e, illetve személyiségének intelligencia- és karakterjellemzői alapján várhatóan képes-e a bírói munka ellátására. A bizottság a bírói vagy az ügyészi pályára való alkalmasságot megállapító döntését egyhangúlag hozza. A bizottság kizárólag indokolt összefoglaló véleményben ismertetheti a bírói vagy ügyészi munka ellátására való képtelenséget megállapító döntését. Amennyiben a vizsgált személy az ilyen véleményt kifogásolja, akkor a miniszteri rendeletben meghatározott rendben kérheti a Felülvizsgáló Bizottságtól a verdikt felülvizsgálatát.

A fentiek súlya azonban máris viszonylagossá válik, ha közelebbről is szemügyre vesszük, kikre is terjed ki a vizsgálatot elrendelő jogszabályok hatálya.

A miniszteri rendelet hatálya 1999. március elsejétől a bírói kinevezésre pályázó jelöltre, a bírósági titkárrá történő kinevezését kérelmezőre terjed ki elsősorban. A korábban kinevezettekre akkor lehet alkalmazni a rendelet szabályait, ha a Bjt. szerint kezdeményezték az egészségi vizsgálatát. Vagyis felmerült, hogy a bíró nem képes a bírói tevékenység tartós ellátására, majd a lemondására történő felszólítás ellenére sem mond le 30 napon belül a bírói tisztségéről, a munkaképtelenség pedig egészségi okból valószínűsíthető [a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 1997. évi LXVII. törvény 54. §]. Vagyis a felszólításra jogosult bírósági elnöknek a mondjuk pszichés okból szükségesnek tartott lemondásra történő felszólításhoz nincs szüksége orvosszakmai bizonyítékra.

A Legfelsőbb Bíróság elnöke és elnökhelyettesei értelemszerűen nem tartoznak a rendelet hatálya alá, ezen minőségük szerint.

Az ügyészek esetében sajátosabb a személyi hatály kérdése, bár a rendezőelv lényegében ugyanaz: inkább a hivatásrend védelme az esetleges megalázó helyzetektől, mint a társadalom védelme az alkalmatlan ügyésztől.

Az Üsztv. szerint a legfőbb ügyész jogkörébe tartozó ügyészi kinevezésre pályázónak kell részt vennie az ügyészi pályára való alkalmasságának vizsgálatán [14/B. § (1) bek.]. Viszont azt a pályázót, aki nyugdíjas, illetőleg a nyugdíjkorhatárt betöltötte és határozott időre történő kinevezését kéri, nem terheli ilyen kötelezettség.

Az Alkotmány szerint a legfőbb ügyészt a köztársasági elnök javaslatára az Országgyűlés választja, a legfőbb ügyész helyetteseit a legfőbb ügyész javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki [52. § (1) bek.]. Következésképp az egyik legszigorúbb hierarchia vezetői felemelkedésüket megelőzően nem esnek át olyan vizsgálaton, amelyen beosztottjaik (vagy esetleg ők maguk is) korábban, a kisebb felelősség felvállalásának lehetősége előtt átestek. Az ügyészségi törvény rendelkezése szerint az ügyészek a legfőbb ügyésznek alárendelten működnek, utasítást csak a legfőbb ügyész és a felettes ügyész adhat nekik. [1972. évi V. törvény a Magyar Köztársaság Ügyészségéről 6. § (1)]. Ezt az alapelvet az Üsztv. is megerősíti [43. § (1) bek.].

A magyar jogrendszer viszont olyannyira megbízik az Országgyűlés demokratikus kontrolljának erejében, hogy akár az is előfordulhat, hogy az ügyészség fejének gondolataiba soha nem próbáltak meg belelátni pályaalkalmassági vizsgálaton. Hiszen a legfőbb ügyészi tisztség elnyeréséhez nem szükséges ügyészi előélet. Az Országgyűlés döntésén túl választójog, magyar állampolgárság, egyetemi jogi végzettség és jogi szakvizsga a követelmény [Üsztv. 14. § (1) bek.].

Az ügyészek és bírák pályájára a hatályos szabályok szerint egyébként saját hivatásrendjük van döntő hatással. Egy karriert nem törhet ketté pusztán az igazságügyi szakértő titkosan kezelendő [Pávr. 11. §] pályaalkalmassági véleménye. A Vizsgáló Bizottság, illetve a Felülvizsgáló Bizottság véleménye ugyanis az OIT-ot, illetve a kinevezésre jogosultat nem köti [Pávr. 6. § (3) bek.].

Viszont a pályaalkalmassági vizsgálat, igaz, nem a pálya hajnalán, de egy esetben érdemi súllyal bír: ha bírák esetében felmerül a munkaképtelenség gyanúja, akkor a már idézett Bjt. 54. § (2) bek. b) pontja értelmében egészségi ok esetén a fentiek szerint meg kell vizsgálni a bíró egészségi állapotát és annak eredményétől függően kell eljárni. Az ügyészekre vonatkozóan is találunk párhuzamos előírást az Üsztv. paragrafusai között [41. § (8) bek. és 14/D. § (5) bek.]

  • kapcsolódó anyagok
BÍRÓSÁG
IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS