Meghosszabbította a bűnszövetségben elkövetett vesztegetéssel és más bűncselekményekkel gyanúsított Sziebert György volt BKV-s jogi igazgató előzetes letartóztatását a Fővárosi Bíróság, Rényi-Vámos Krisztina, a Budapest Airport volt jogi igazgatója esetében viszont házi őrizetet rendelt el.

A Fővárosi Bíróság június 8-án hozott végzésében másodfokon helybenhagyta a Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) “Sz. György vonatkozásában” első fokon hozott végzését, és szeptember 7-ig meghosszabbította a gyanúsított előzetes letartóztatását – közölte pénteken a honlapján a Fővárosi Bíróság.

R-V. Krisztina gyanúsított előzetes letartóztatását a bíróság a Fővárosi Főügyészség indítványára megszüntette a másodfokon eljáró bíróság, és vele szemben házi őrizetet rendelt el – olvasható a közleményben.

Mint írták, a bíróság osztotta az ügyészség álláspontját, miszerint “R-V Krisztina” esetében a büntetőeljárás céljai a továbbiakban enyhébb kényszerintézkedés alkalmazásával is biztosíthatóak. Erre “Sz. György” esetében a bíróság nem látott lehetőséget.

Az elsőfokú bíróság végzése Rényi-Vámos Krisztina esetében már június 3-án jogerőre emelkedett.

A vesztegetési ügy tavaly december 4-én pattant ki, amikor a rendőrség házkutatást tartott a BKV Akácfa utcai székházában. A székházat megszálló rendőrök egy informatikai szerződést kerestek először. A feltételezés szerint a 28 millió forintos szerződésből osztottak volna vissza több millió forintot, ezt vehette át a szintén 4-én, egy óbudai mélygarázsban vesztegetés közben tetten ért BKV-s jogi igazgató, Sziebert György.

Az üggyel összefüggésben Rényi-Vámos Krisztinát, a Budapest Airport Zrt. jogi vezetőjét és Sziebert Györgyöt letartóztatták. Mindkettejüket bűnszövetségben elkövetett vesztegetéssel, csalással és hűtlen kezeléssel gyanúsítják.

Fuzik Zsoltot, a BKV korábbi informatikai igazgatóját, aki ellen nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben Szegeden fogták el és vették őrizetbe február 3-án, majd a Budai Központi Kerületi Bíróság február 5-én rendelte el előzetes letartóztatását. A volt vezetőt gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozója által kötelességszegéssel, bűnszövetségben elkövetett vesztegetéssel gyanúsítják. Fuzik Zsoltot a BKKB május 12-én házi őrizetbe helyezte.