George Bush amerikai elnök pénteken aláírta az új terroristaellenes törvényt

2001.10.28. Origo

John Ashcroft igazságügy-miniszter közölte, hogy amint aláírta a terroristaellenes törvényt Bush elnök, azonnal utasítani fogja az igazságügyi szerveket, hogy hallgassák le azoknak a telefonbeszélgetéseit, akiket terrorizmussal vagy terroristakapcsolatokkal gyanúsítanak. Az új jogszabály értelmében emellett felhasználhatják a nyomozás és a bizonyítási eljárás során a külföldi titkosszolgálatok információit is - írta a CNN.

A nyomozók és titkosügynökök pedig azonnal cselekedhetnek, ha terrorizmussal gyanúsítanak valakit. Korábban ügyészi felhatalmazás kellett ahhoz, hogy valakit lehallgassanak vagy bizonyítékokat gyűjtsenek ellene, esetleg kihallgassák. Ez lelassította a hatóságok munkáját, és így sokszor egérutat nyertek a terroristák.

Ashcroft azzal indokolta a törvény szükségességét, hogy az amerikaiak a szeptember 11-ei támadások óta állandó fenyegetésben élnek, félnek az újabb terroristaakcióktól. A miniszter a további támadások kivédése érdekében rendkívül határozott fellépést ígért. Azt mondta, ugyanolyan szigorúan lépnek fel a terroristákkal szemben, mint Kennedy elnöksége idején, a hatvanas években a szervezett bűnözéssel szemben.

Akkor még azért is bevihették a bűnbandák tagjait, ha az utcán köpködtek. Ugyanezzel az agresszivitással lépünk most fel a terroristák ellen - mondta Ashcroft.