Jelentősen közeledtek az álláspontok Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) készülő felsőoktatási törvényről tartott szerdai egyeztetésén – számoltak be a felek a találkozó utáni sajtótájékoztatón, amelyen kiderült: a hallgatók ennek ellenére megtartják csütörtöki demonstrációjukat.

Navracsics Tibor azt mondta, nyilvánvalóvá vált, egyetértés van abban, hogy olyan törvényt szeretnének, amely lehetővé teszi, hogy a magyar felsőoktatás még versenyképesebbé váljon Európában, és bővülő lehetőségeket nyújtson a tanulás során és az elhelyezkedéskor.

A tárca vezetője kiemelte: ha a rektorok sem emelnek kifogást, úgy az egyetértési jogot biztosítani lehet a hallgatói önkormányzatok számára a tanulmányi és vizsgaszabályzat illetve a szociális ellátások területén.

Bízik abban, hogy ezenkívül előre lehet lépni a virtuális számla, illetve a hallgatói szerződés ügyében is, azaz az államilag finanszírozott helyeknél a képzési időt Magyarországon kellene ledolgozni. Ugyanakkor rugalmasabbá tennék a rendszert, mint ahogyan az korábban nyilvánosságra került – jegyezte meg.

Kitért arra is, hogy a nem százszázalékosan államilag finanszírozott helyeknél egy új diákhitel-konstrukcióban gondolkodnak, egy olyan költségvetési megoldásban, amellyel a jegybanki alapkamatnál kedvezőbb kondíciókkal nyújtanának kölcsönt a hallgatóknak.

A miniszter a hallgatók által felvetett kreditalapú finanszírozásra is nyitottnak mutatkozott, azt mint mondta, meg kell vizsgálni, de hozzáfűzte: az ő elképzelésük szerint elsősorban szakokat, illetve azon belül keretszámokat finanszíroznának.

Arra a kérdésre, hogy miért volt szükség a miniszter újbóli mediátori szerepére, azt mondta: annak, hogy ő tárgyalt, a munkaköri leírása az oka. A kormányzati koordinációval is kell foglalkoznia – folytatta – hozzátéve: a szaktárca kodifikációs szempontból kiváló munkát végzett.

Az utolsó egyeztetési kört azért kellett megtenni, mert “biztos voltam benne, hogy a mi és a hallgatók elképzelései között alapvető különbség nincsen” – jegyezte meg a miniszter, aki úgy fogalmazott: ami probléma eddig adódott, azt fogjuk fel kommunikációs problémának. Hozzátette: a javaslat reményei szerint jövő héten kormány elé kerülhet.

Lehet, a jövőben is maradnak fenn koncepcionális különbségek, a szerdai egyeztetés célja az volt, hogy amit bizalmi beszélgetéssel meg lehet oldani, azt megoldják, és ez elég jól sikerült – összegzett.

Nagy Dávid, a HÖOK elnöke azt mondta, hogy az egyeztetés egy órája alatt hatékonyabbak voltak, és előbbre jutottak, mint az elmúlt másfél évben.

Nagy várakozásokkal érkeztem, és jókedvűen távozom, (…) nagy előrelépéseket tettünk” – fogalmazott a hallgatói vezető, hozzátéve: az álláspontok közeledtek, bár a részletek kidolgozása még várat magára.

Nagy Dávid azt mondta, hogy részletekbe nem bocsátkozna, “megértettük a kormány álláspontját, és azt hiszem, a kormány is megértette a mi kifogásainkat, elkezdtük a közös megoldás keresését“.

Kellett az, hogy a lelassult kommunikáció ismét felgyorsuljon és élénküljön – tette hozzá.

Kérdésre válaszolva közölte: a csütörtöki demonstrációt megtartják.

Arról, hogy ezek után szükségesnek tartják-e még az egyeztetés Hoffmann Rózsa oktatási államtitkárral, úgy nyilatkozott: az elvekben egyeztettek a miniszterrel, de nem zárkóznak el attól, hogy a továbbiakban tárgyaljanak a felelős államtitkársággal.