Önként jelentkezett a rendőrségen Herczku Szabolcs és Mészáros Tibor, akik ellen európai elfogatóparancsot adtak ki a november közepén eltűnt szolnoki házaspár ügyében – tájékoztatta a rendőrség pénteken az MTI-t, hozzátéve: kétséget kizáróan bebizonyosodott, hogy a házaspár holttestét találták meg egy Újszász melletti kútban.

Szabó Zita, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője elmondta: a rendőrök az elmúlt napokban végzett kihallgatások eredményeként kedden találtak rá egy férfi és egy nő holttestére a használaton kívüli kútban, és a holtestek azonosítása csütörtökön megtörtént. Bebizonyosodott, hogy a november 17-én lakásáról eltűnt Baunok házaspár tetemét találták meg – közölte, hozzátéve, haláluk körülményeit szakértők bevonásával vizsgálják.

A megyei rendőrség szóvivője tudatta: a bűncselekménnyel összefüggésben körözés alatt álló Herczku Szabolcs és Mészáros Tibor csütörtökön önként jelentkezett a Nemzeti Nyomozó Iroda budapesti épületében. Őrizetbe vették őket, és emberölés megalapozott gyanúja miatt kezdeményezik előzetes letartóztatásukat. A két férfi kihallgatása folyamatban van.

A gyanúsítottak ellen kiadott körözést és európai elfogatóparancsot, valamint az ügyben kitűzött kétmillió forintos nyomravezetői díjat visszavonták, de a rendőrök továbbra is keresik a meggyilkolt házaspár két gépkocsiját – mondta Szabó Zita.

A 60 éves Baunok István és 61 éves felesége november 17-én tűnt el a szolnoki, Kertész úti házukból. A nyomozók gyanúja szerint a 36 éves nagytarcsai Herczku Szabolcs és az ugyancsak 36 éves újszászi Mészáros Tibor rabolta el a házaspárt.

A rendőrök múlt pénteken elfogtak egy férfit, aki rokoni kapcsolatban áll Mészáros Tiborral. A férfit szintén emberöléssel gyanúsítják a Baunok házaspár eltűnésével kapcsolatban – mondta korábban ügyvédje, hozzátéve: fellebbeznek az előzetes letartóztatás miatt. Tasi Judit még hétfőn azt mondta, nem tudni, milyen bizonyítékok lehetnek, “a hatályos jogszabály nem teszi lehetővé, hogy a védelem a nyomozóhatóság rendelkezésére álló bizonyítékokat megismerhesse”.