A Malév egyik vezetője szerint a jegyár visszajár, de nem tőlük, az mástól követelhető, illetve jogi úton lehet majd visszaszerezni a jegyre befizetett összegeket. A Közép-Magyarországi Fogyasztóvédelmi Egyesület ugyanakkor felhívja a figyelmet arra: a jegyár megtérítése minden pórul járt utasnak jár, aki nem tudott elutazni a leállás miatt.

AZ MTI Közleménye szerint: „a Malév igazgatóságának elnöke a repülőjegyekre vonatkozó kérdésre megismételte: a nemzetközi légügyi szövetségnél, az IATA-nál lévő biztosíték lefed egy bizonyos kört, a IATA-ügynökök kártérítik az utasokat járattörlés esetén. Aki hitelkártyával vásárolt jegyet, annak a bank téríti meg, az utazási irodáknál csomagban vásárolt jegyek vételárát pedig az iroda. Lesznek olyanok, akik kimaradnak a körből, ők jogi úton kérhetik vissza a jegy árát.”

Arról nem szól a közlemény, hogy a bankok és az utazási irodák mit szólnak mindehhez, a Közép-Magyarországi Fogyasztóvédelmi Egyesület ugyanakkor ismételten felhívja arra a figyelmet, hogy nem csak egy bizonyos körnek, hanem mindenkinek visszajár a jegy ára, függetlenül attól, milyen módon vásárolta azt. Ezért a MALÉV-nak minden utasát kártalanítania kell!

Amennyiben ez nem történik meg, a Közép-Magyarországi Fogyasztóvédelmi Egyesület minden jogi eszközzel élni fog annak érdekében, hogy a fogyasztók jogai érvényesüljenek! Egyesületünk továbbra is várja a kofe@fogyvedok.hu e-mailcímen a fogyasztói észrevételeket és tapasztalatokat, ahogy azok a szerdai közlemény kiadását követően is érkeztek címünkre.

Egyesületünk javasolja ugyanakkor, hogy nagyon alaposan gondolják át a jeggyel még nem rendelkező fogyasztók, hogy a légitársaság szolgáltatását ebben a helyzetben igénybe kívánják-e venni, illetve a jeggyel rendelkezők az esetleges leállásig is érdeklődjenek alternatív útvonalak meglétéről.