A bíró feladata embertársai szolgálata és a jog által közvetített értékek felmutatása – mondta Darák Péter főbíró a szeptember óta kinevezett bírósági vezetők, bírák és fogalmazók kinevezési okiratainak átadása alkalmából rendezett ünnepségen Budapesten pénteken.

A Kúria elnöke szakmai alázatra intette a 128 újdonsült bírót és 84 bírósági fogalmazót, és arra bíztatta őket, legyenek bátrak a problémák megfogalmazásával, felmutatásával, hiszen időnként mindenki szorulhat tanácsra, eligazításra.

Darák Péter arra is felhívta figyelmet: a munkaterhek miatti fásultságban sem téveszthetik szem elől, hogy a cél embertársaik szolgálata, még akkor is, ha vannak akik ezt megmosolyogják.

Idén a jogrendszer alapjai újultak meg. Életbe lépett az alaptörvény, megváltozott az Alkotmánybíróságra, az ombudsmanra, a számvevőszékre és a nemzeti bankra vonatkozó szabályozás. A bírák számára legnagyobb jelentőségű az új bírósági szervezeti törvény és az idén elfogadott új büntető törvénykönyv, illetve a már parlament előtt lévő új polgári törvénykönyv – mondta a főbíró.

Mindez elkerülhetetlenné teszi az intenzívebb együttgondolkodást az egész jogászszakmán belül. A konkrét ügyekben azonban mindig fontos feladat lesz az értékközvetítés, a jog által közvetített erkölcsi értékek felmutatása – mutatott rá Darák Péter.

Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke azt kérte az ifjú bíráktól, hogy mindig minden tárgyalásuk olyan legyen majd, mintha az első lenne. Az ügyfeleknek a saját ügyük a legfontosabb, és ezt a bírónak is minden egyes ügyben át kell éreznie – hangsúlyozta az elnök, aki azt tanácsolta az új bíráknak, legyenek alázatosak a munkában, és legyenek elég bátrak ahhoz, hogy elismerjék a hibáikat.

A bírói szervezetben a nyugdíjazások miatt lezajlott nagy fluktuációk kapcsán Handó Tünde leszögezte: senki nem vette el senkinek a helyét, ebben a szervezetben rengeteg munka van.

Az OBH elnöke megjegyezte: pénteken aláírta hét idén nyugdíjazott bíró ügyében a jogviszony megszüntetésének jogellenességét kimondó munkaügyi bírósági ítélet alapján az államfőnek szóló előterjesztést az újra kinevezés érdekében.

Magyarádyné Vándor Zsuzsanna, az Országos Bírósági Tanács elnöke az ünnepségen azt hangsúlyozta: a bíró tevékenységével a közt szolgálja, mindig lelkiismeretesen és a törvények szerint kell eljárnia.

Pénteken 14 új bírósági vezető is átvehette hat évre szóló kinevező okiratát.